Idén is május 20-án jár le az adóbevallások benyújtásának, vagy az e-SZJA felületen való jóváhagyásának határideje. Az OTP Nyugdíjpénztár tagjai a tavalyi befizetések után, idén mintegy 5 milliárd forintnyi visszatérítésre lesznek jogosultak a 19 milliárd forintnyi egyéni, és közel 6 milliárd forintnyi munkáltatói befizetés után.
Szerző(k): Herman BernadettNegatív korrekcióval indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint. Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte, az elmúlt négy kereskedési napot emelkedéssel zárta a BUX index, kedden azonban már fogyott a lendületéből.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz OTP Bank által kihelyezett POS-terminálok mennyisége tavaly 15 százalékkal növekedett – ezzel együtt az elektronikus fizetések száma is nőtt. Idén az első negyedévben ugyan enyhébb ütemben emelkedett a terminált használó kereskedők száma, de az újranyitás hatására újabb lendületet kaphat az elektronikus fizetési megoldások iránti igény.
Szerző(k): Herman BernadettA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 432,89 pontos, 0,95 százalékos emelkedéssel, 45 862,01 ponton zárt hétfőn.
Szerző(k): K. Kiss GergelyCsökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 45 429,12 ponton zárt pénteken, 1264,75 ponttal, 2,86 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz OTP Bank innovációs központja, az OTP LAB 2019 és 2020 után harmadszor is elnyerte a Global Finance Magazine "Best Financial Innovation Labs" díját.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 455,04 pontos, 1,01 százalékos emelkedéssel, 45 429,12 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz OTP-részvény árfolyama 3 százalékot emelkedett csütörtökön, a napi kereskedése 7,9 milliárd forintot tett ki. A vezető részvények közül a Richter nem tudott emelkedni. A londoni tőzsdeindex mínusszal, a frankfurti plusszal fejezte be a napot.
Szerző(k): Domokos Erika