Ukrajnában önként járnak be a dolgozók a fiókokba, még a háborúban is nőtt a betétállomány. Legfeljebb 15 százalékos árfolyamesés lett volna indokolt - mondta Csányi Sándor az OTP Bank elnök-vezérigazgatója. A betétek kamata azért nem emelkedik, mert egyelőre alacsony a hitel/betét arány.
Szerző(k): Herman BernadettAz orosz értéktőzsde nem nyit ki március 5-én, 7-én és 8-án - jelentette be pénteken a börze.
Szerző(k): Domokos LászlóHívatlan látogatók jártak az orosz atomipari óriásvállalat, a Roszatom belső információs hálózatán. Azt egyelőre nem tudni, h a behatolók csak szétnéztek, vagy le is másoltak bármit is, esetleg vittek-e a cég számára más meglepetést is a cselekményük során.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEgyelőre nincs hivatalos álláspont arról, hogy a krónikus betegként érkező, ellátásra szoruló menekültek ellátását ki és hogyan finanszírozza, az érvényes államközi egyezmény ugyanis csak a sürgősségi esetekre vonatkozik. Nincs kidolgozott betegút, megoldatlan a daganatos betegek, vagy egyéb például kardiológiai ellátásra szorulók helyzete.
Szerző(k): Szepesi AnitaA háború kitörése után, a hét elején négyszer többen kérték itthon úti okmányuk megújítását mint az előző hónapokban – derült ki a Belügyminisztériumnak a Népszavának küldött adataiból.
Szerző(k): Domokos LászlóA második legnagyobb orosz olajkitermelő a honlapján közzétett rövid közleményben a fegyveres konfliktus lezárását követeli.
Szerző(k): Domokos LászlóÉjjel az orosz bombázták a dél-ukrajnai zaporizzsjai atomerőművet. Az Enerhodar melletti létesítményben tűz ütött ki, és órákig égett, mert nem engedték oda az ukrán tűzoltókat. Kora reggel mehettek be, és két órán belül eloltották a tűzet. Az atomerőmű orosz kézben van, ha ez így marad, az jelentősen korlátozhatja Ukrajna energiaellátását.
Szerző(k): Szepesi AnitaAzonnali tűzszünetet szeretne elérni az ukrán vezetés, és ennek érdekében a brit miniszterelnök az ENSZ Biztonsági Tanács rendkívüli ülésének összehívását kéri péntekre. Eközben Genfben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa egy, az orosz agressziót elítélő határozattervezet elfogadására készül.
Szerző(k): Domokos László