Nemcsak az embereknél, de a négylábúaknál is beköszöntött a felső légúti fertőzések szezonja: a kennelköhögés egy rendkívül ragályos légcső- és hörgőgyulladás, amely jellemzően csoportban tartott, kutyatársaságot gyakran látogató kedvenceket érint. Védekezni megfelelő immunizációval lehet.
Szerző(k): Szepesi AnitaEddig 2873 egészségügyi dolgozóról derült ki, hogy nem védett megfelelően a kanyaró ellen, ezért újra védőoltást kellett kapniuk - írta a Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériumára (Emmi) hivatkozva.
Szerző(k): Domokos LászlóDecember közepe óta országos hiánycikké vált a rotavírus-fertőzést megelőzni hivatott RotaTeq vakcina - írtuk reggel a Magyar Nemzet értesüléseire hivatkozva. Az OGYÉI reagálásként közleményben adta hírül, hogy a betegség megelőzésére alkalmas másik vakcina, a Rotarix viszont kapható. A hiánycikk beszerzésére pedig kontingens engedélyt adtak ki.
Szerző(k): Szepesi AnitaDecember közepe óta országos hiány van a rotavírus elleni – RotaTeq nevű – védőoltásból, amit március végéig nem is lehet megrendelni – értesült a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Szepesi AnitaMeghalt egy ötéves gyermek kanyaróban Munkácson, a megyei gyermekkórházban, ő az első kárpátaljai halálos áldozat a kór ukrajnai terjedésének kezdete óta - adta hírül csütörtökön a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal.
Szerző(k): Szász PéterBár Lázár János már tavaly januárban beszélt a kormányinfón arról, hogy a kabinet nyitott a bárányhimlő elleni oltás ingyenessé tételére, illetve megkezdik az ehhez szükséges tárgyalásokat, mégis úgy tűnik, egyelőre jól hangzó ígéret marad - írta a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Domokos LászlóEddig enyhébb volt az influenzajárvány, mint tavaly ilyenkor - mondta a Kossuth rádió 180 perc című műsorában Szabó Enikő, az Országos Közegészségügyi Intézet főigazgató-helyettese csütörtök reggel.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanKanyaró elleni nyolcezer adag oltóanyagot adott át a magyar kormány humanitárius gyorssegélyként több mint 100 millió forint értékben Grezsa István, Kárpátaljáért felelős kormánybiztos pénteken Ungváron az Ukrán Vöröskereszt Kárpátalja megyei szervezetének - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel