Májusban minimálisan nőttek a német gyáripari megrendelések havi szinten az elemzők által várt csökkenés helyett.
Szerző(k): Csernátony CsabaA német kormány meg akarja előzni, hogy megismétlődjön, ami 2008 szeptemberében történt, amikor az amerikai Lehman Brothers bankház csődje után összeomlottak a világ pénzpiacai. Most az egyik legnagyobb németországi gázszolgáltató bedőlése fenyeget tovagyűrűző csődökkel, amit berlini vezetés azzal akar megakadályozni, amit a Lehman bedőlése előtt a washingtoni kormány elmulasztott megtenni.
Szerző(k): Komócsin SándorHamburg, az Európai Unió legnagyobb városa, amely nem főváros, arra figyelmeztetett, hogy az orosz energiaválság okozta káosz miatt forró víz esetén már mennyiségi limiteket vezethetnek be háztartásonként.
Szerző(k): Szabó DánielMegkapta a szövetségi engedélyt, máris megkezdte a cseppfolyós gáz (LNG) terminál építését az Uniper. Az úszó-tároló-visszagázosító (ún. FSRU) infrastruktúra évente akár 7,5 milliárd köbméter földgáz kezelésére és a gázvezeték rendszerbe juttatására lehet képes, ráadásul rekordidő alatt át is adnák a forgalomnak.
Szerző(k): Szabó M. IstvánTörténelmi kihívás elé állította Németországot Oroszország Ukrajna elleni háborúja és a koronavírus-világjárvány miatt elindult drágulás, és ezt a kihívást csak összefogással lehet legyűrni - jelentette ki Olaf Scholz kancellár hétfőn Berlinben a rekordmértékű infláció kezeléséről a legnagyobb munkavállalói és munkaadói érdekképviseletek vezetőivel folytatott megbeszélése után.
Szerző(k): Szász PéterNémetországban, ahol valóban tesznek is a 2015-ös párizsi, másfél fokban meghatározott hőmérsékletemelkedési maximum 2050-es betartásának biztosításáért, eléggé lehangoló eredményt hozott ki egy friss modellezés. A Berlini Alkalmazott Tudományok Egyetemének (HTW Berlin) kutatói szerint úgy fel kellene gyorsítani az energiaátmenetet, hogy 2035-re az országnak klímasemlegessé kellene válnia. Ez különösen az ismét termelési tartalékba rendelt szénerőművek ismeretében látszik egyre lehetetlenebb küldetésnek.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEgy új illeték bevezetésével egyenlően, az összes fogyasztóra szétterítve kellene elosztani az orosz földgázszállítások csökkenése és esetleges teljes kiesése miatt keletkező költségeket Németországban - javasolja a szövetségi kormány hétvégi sajtójelentések szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA Der Spiegel úgy értesült, hogy az Európai Bizottság a következő napokban pontosítást kíván közzétenni a kérdésben. Ennek fő üzenete az lesz, hogy Moszkva minden áru számára engedélyezi a tranzitútvonal használatát, de csak korlátozott mennyiségben.
Szerző(k): Szabó Dániel