A nyugdíjszabályok változása, 2012 óta 190 ezer fővel kevesebb ember kap nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal Nyugdíjak és egyéb ellátások című kiadványából. A hivatal osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: a nők40 hatása is egyértelmű, mintegy 122 ezren éltek már ezzel a lehetőséggel.
Szerző(k): InforádióHa kötelező biztosítással nem rendelkező jármű okozott kárt, akkor a kártalanítási számla kezelője követelheti az általa kifizetett összeget az ittas, illetve jogosítvány nélküli vezetőtől. Az MNB megbírságolja a Pénzügyi Békéltető Testülettel együtt nem működő bankot. A befektetési szolgáltatónak öt percen belül, élőhanggal kell fogadnia a reklamáló telefonhívását - olvasható egyebek mellett a 15 pénzügyi törvényt módosító, új salátatörvény tervezetben.
Szerző(k): Németh GézaAz összes hazai magánnyugdíjpénztár megúszhatja a végelszámolást 2016-ban is - írta a Világgazdaság.
Szerző(k): EconomxAkár milliárdos nagyságrendű kártérítést is fizethet a magyar állam azért, mert 2013-tól a közszférában elvette a nyugdíjkorhatár betöltése után továbbfoglalkoztatottak nyugellátását. Az emberi jogi bíróság decemberben mondta ki, hogy jogsértő a szabályozás - írja a Népszabadság.
Szerző(k): EconomxSenki sem tudja kerek e világon, hogy a kormányok és a helyi önkormányzatok valójában mennyi nyugdíj kifizetésére tettek ígéretet az embereknek. Egy becslés szerint a nyugdíjkiadások végül olyan nagyra hízhatnak, hogy elnyelnek minden közpénzt az oktatás és a többi közszolgáltatás elől. Vagy jöhet az államcsőd.
Szerző(k): EconomxA 65 éves nyugdíj-korhatár enyhítése nélkül esély sincs a nyugodt időskori évekre - írja a Népszabadság szombati számában.
Szerző(k): MTI-EcoAlan Greenspan, volt Fed-elnök meglehetősen sötéten látja az amerikai gazdaság kilátásait. Szerinte a negatív kamatok hosszútávon nem jelentenek jó megoldást.
Szerző(k): EconomxÚjabb rekord született hazánkban: a leggazdagabb nyugdíjas már 1,6 milliónál is többet kap havonta - értesült a Pénzcentrum.
Szerző(k): Economx