Egy zuglói címen hét olyan cég is van, ami felkerült a NAV jelentős adóhiánnyal érintett adózókat felsoroló friss szégyenlistájára - ezek összesen közel négymilliárd forinttal tartoznak. A feketelistát egy gabonás cég vezeti, közel 3,4 milliárd forinttal.
Szerző(k): Domokos ErikaA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapításai nyomán meghozta a szükséges intézkedéseket és erről az előírt határidőig tájékoztatta az ÁSZ elnökét - közölte a NAV a honlapján kedden.
Szerző(k): MTINégy tonna rothadó sertésbelsőség az EKÁER újabb fogása - közölte a NAV.
Szerző(k): EconomxÖtmillió forint értékű, az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerben (ekáer) nem nyilvántartott szállítmány nyomán egy raktárnyi ismeretlen eredetű élelmiszert és műanyag dobozokat találtak a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) munkatársai Hegyeshalomnál – közölte a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatóságának sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.
Szerző(k): MTIIdén több mint 375 ezer adózó kérte a NAV közreműködését a személyijövedelemadó-bevallás elkészítésében.
Szerző(k): EconomxEgyre jobban inog Vida Ildikó széke, akár már a következő hetekben távozhat a NAV éléről – írja a Népszabadság.
Szerző(k): EconomxA Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei illegális fémtelepet számolták fel Budapest XIV. kerületében az Egressy úton és lefoglaltak közel másfél tonna fémhulladékot.
Szerző(k): EconomxLetartóztatták Mikóczy Zoltánt, a magyar versenyló Overdose többségi tulajdonosát - értesült a Blikk. Tagja lehetett egy cukorral csaló bűnszervezetnek.
Szerző(k): Economx