Gyanús anyagot tartalmazó csomagot találtak hétfő délután a brit parlament londoni épületének közelében. A parlament szóvivője nem sokkal később bejelentette, hogy veszélytelen anyagról van szó - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA brit kormány vasárnap megerősítette, hogy betiltják a kisállatoknak tervezett elektrosokkoló nyakörvek forgalmazását. Az állatok fegyelmezésére szolgáló nyakörveket Walesben már nem lehet forgalmazni, és Skócia is bejelentette, hogy csatlakozik a bojkotthoz - írja az Index.hu.
Szerző(k): Szász PéterTöbb száz tanút hallgattak meg és bizonyítékok tömegét gyűjtötték össze a délnyugat-angliai Salisbury városában idegméreggel elkövetett gyilkossági kísérlet körülményeit vizsgáló hatóságok - mondta szombaton a brit belügyminiszter. Amber Rudd továbbra sem fedte fel azonban, hogy az elkövetők pontosan milyen hatóanyagot használtak - írta az MTI tudósítója.
Szerző(k): Domokos ErikaJanuárban a rekordnagyságú import miatt nőtt Nagy-Britannia külkereskedelmi deficitje, a feldolgozóipar termelésének a növekedése pedig elmaradt ugyan a várakozásoktól, de már a kilencedik egymást követő hónapja emelkedett - derül ki a brit nemzeti statisztikai hivatal az ONS (Office for National Statistics) pénteken közzétett adataiból.
Szerző(k): Szabó DánielMiközben a magyar kormány miniszterei és szóvivője hízelegnek brit kollégáiknak, illetve a londoni vezetésnek, Budapest a brexit ügyében Magyarország nemzeti érdekeit tartja szem előtt, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy igazodik az EU politikájához. Persze nem az utóbbi hangsúlyozzák.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Európai Unió jelenleg pusztán jogi procedúrának tekinti az Egyesült Királyság kilépését az unióból, pedig ha akarná, megtehetné, hogy politikai stratégiai ügyként kezelje azt. Sőt, ami azt illet, jobban tenné, ha pontosan ezt tenné.
Szerző(k): Komócsin SándorAz EU kesztyűt dobott a brit kormány arcába azért, hogy rábírja a brexittel kapcsolatos álláspontja felülvizsgálatára. Szakértők szerint van esély e próbálkozás sikerének, legalábbis a brit parlamentben az EU-párti képviselők párthovatartozásuktól függetlenül hasonló terven dolgoznak.
Szerző(k): Komócsin SándorNagy-Britanniában minden nagy áruházlánc önként vállalta, hogy nem értékesít energiaitalokat a 16 éven aluliaknak. A tilalom csak a kezdet, a magas cukor- és koffeintartalmú italok ellenfelei minden ilyen terméket eltüntetnének a boltokból egyszer s mindenkorra.
Szerző(k): Komócsin Sándor