Kettőből egy dolgozónak nem fizetik ki a pluszmunkát
A munkáltatók a dolgozók alig felének fizetik ki a pluszmunkát - derül ki egy friss felmérésből. Minden negyedik ember heti rendszerességgel dolgozik többet a hivatalos munkaidejénél.
Kettőből egy dolgozónak nem fizetik ki a pluszmunkát
A munkáltatók a dolgozók alig felének fizetik ki a pluszmunkát - derül ki egy friss felmérésből. Minden negyedik ember heti rendszerességgel dolgozik többet a hivatalos munkaidejénél.
Újabb adóintézkedést jelentett be a kormánypárt
Kiterjesztik a fordított áfát a munkaerő-kölcsönzőknél és az iskolaszövetkezeteknél is.
Szijjártó a keleti nyitásról beszélt az osztrák Die Pressének
Európa nem lesz sikeres, ha nem működik együtt a keleti országokkal - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Die Presse című lap szombati számában megjelent interjúban. Ebben beszél még egyebek mellett az uniós vizsgálat alá került magyar földtörvényről és az orosz szankciók hatásáról.
Átjárható szakképzést tervez az NGM
Nagyobb önállóságot és több lehetőséget kapnának a szakképző iskolák azzal, hogy a tervek szerint az eddig csak a szakmai irányításért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) veszi át fenntartásukat, továbbá a szakképzés egésze mellett minden egyes szakképesítésért is a nemzetgazdasági miniszter felel majd 2015-től - mondta Czomba Sándor az MTI-nek.
Meglepő adat a magyarok túlórázásról - Ennyit dolgozunk a KSH szerint
Az európai uniós átlagnál kevesebbet túlóráznak a magyar munkavállalók, akik közül a teljes munkaidőben dolgozó nők átlagosan heti 40,2 órát, a férfiak 41,1 órát dolgoztak tavaly - derül ki a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) a munkaidővel kapcsolatos elemzéséből.