Még rengeteg kérdést kell tisztázni, de az év végéig le szeretnénk zárni az adásvétel aláírását – mondta az Budapest Airport küszöbön álló megvásárlásáról Nagy Márton. Szerinte nem fogunk szégyenkezni az ár miatt.
Szerző(k): EconomxElfogadhatatlannak tartja, ezért nem írta alá a Magyar Szakszervezeti Szövetség a jövő évre vonatkozó minimálbér és garantált bérminimum megállapodást. Ennek pontos hátteréről beszélt Zlati Róbert elnök, aki az economx.hu legújabb podcastjában újabb részleteket árult el a tárgyalásokról, többek között azt, hogy bár elégedetlenek a végeredménnyel, de sokáig a végül kialkudott emelés is lehetetlennek látszott.
Szerző(k): Gáll CsongorA magyar gazdaság nehézségeihez nagyban hozzájárul, hogy a társadalmi elvárások miatt generációk választották az egyetemi képzéseket a szakképzés helyett – mondta el Nógrádi József az economx.hu podcastjában. A Trenkwalder kereskedelmi vezetője szerint a kényszerdiplomáztatás az elmúlt három évtized legnagyobb bűne, mert százezres nagyságrendben kerültek ki használhatatlan diplomával fiatalok a munkaerőpiacra.
Szerző(k): Gáll CsongorA Magyar Közlönyben megjelent a minimálbér rendelete, amiből már hivatalos formában is kiderült, hogy mennyi lesz decembertől a minimum heti-, napi- és órabér.
Szerző(k): Horváth TiborDecember 1-től emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum bruttó összege is.
Szerző(k): Economx