BUX 133372.63 -0,25 %
OTP 40330 -0,1 %
header

lakás

08.
10.
18:30

A Z generáció világot akar látni: eszük ágában sincs lakástörlesztőt fizetni 25 évig

A röghöz kötöttség Magyarországon történelmi jelentőségű kifejezés. Sokáig a jobbágyságra vonatkozott, amely egy alárendelt viszonyt jelentett a feudalizmusban, most pedig erős túlzással és asszociációval akár egy 25 éves lakáskölcsönnel rendelkező ifjú tulajdonosra is vonatkozhat. De vajon akar-e röghöz kötött lenni egy Z generációs fiatal? Ennek jártunk utána.

Szerző(k):
Farkas Tibor
08.
08.
12:25

A közszolgálati támogatással szinte ingyen van az Otthon Start havi törlesztője

A kormány 2026 januárjától új, évi nettó 1 millió forintos otthontámogatást vezet be a közszolgálati dolgozók számára, amely a lakáshitel törlesztésére vagy új lakáshitelhez önerőként történő felhasználására szolgál. Ez a támogatás jelentős könnyebbséget jelenthet majd azoknak is, akik például az Otthon Start program keretében veszik fel kamattámogatott, fix 3%-os lakáshitelüket. A money.hu számításai alapján azt is jelentheti, hogy a jogosultak tényleges havi törlesztője mindössze körülbelül 11 ezer forint lehet egy 20 milliós, 25 évre vállalt kedvezményes hitel esetén.

Szerző(k):
Farkas Tibor