BUX 133372.63 -0,25 %
OTP 40330 -0,1 %
header

lakás

08.
26.
11:10

Ha a Z generáció nem vesz lakást, romba dől az ingatlanpiac?

Az Otthon Start program sokak számára lesz elérhető szeptembertől, azonban alapvetően a fiatalok lakásvásárlását hivatott elősegíteni. A program összefüggésben van a lakhatási válsággal is, ugyanakkor a kormány lakáspolitikája a saját tulajdont preferálja, miközben Európában a szociális bérlakások építését ösztönzik. De miért játszanak fontos szerepet az első lakást vásárlók? Ennek jártunk utána.

Szerző(k):
Farkas Tibor
08.
25.
14:06

Az Otthon Start 50 millió forintos hitelkeretének akár kétszeresét is felveheti, aki bérbe akarja adni az ingatlant

Az Otthon Start keretében elérhető legfeljebb 50 millió forint összegű támogatott kölcsön hitelkeretének akár dupláját, maximum 100 millió forintot is felvehetnek azok, akik bérbeadási célú ingatlan vásárlását tervezik például egyéni vállalkozóként vagy mikro- illetve kisvállalkozásukkal - hívja fel a figyelmet a CreditExpert. Az Otthon Start Programhoz hasonlóan a mikro- és kisvállalkozások számára kínált Széchenyi Mikrohitel MAX+ konstrukciót is a teljes futamidőre változatlan, nettó 3 százalékos kamattal lehet felvenni.

Szerző(k):
Farkas Tibor
08.
25.
06:01

Könnyen lecsúszhatunk a 3 százalékos hitelről, ha ezt nem teljesítjük

Az ősszel induló 3 százalékos támogatott lakáskölcsön akár 50 millió forintos hitelt is kínál, de a jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató erősen behatárolja a lehetőségeket. A szabályok szerint legfeljebb a jövedelem 50–60 százaléka fordítható törlesztésre, így a maximális hitelösszeghez legalább 500–600 ezer forintos nettó kereset szükséges. Az alacsony jövedelműeknek és a fiatalabbaknak jóval kisebb összeggel kell számolniuk, sokaknak pedig adóstársat kell bevonniuk.

Szerző(k):
Horváth Balázs
08.
23.
17:30

Lesz még itt meglepetés: már régen le kellett volna bontani a panelházakat Magyarországon

A panelházakat sokáig a szocialista építészet egyik jelképeként tartották számon, de az utóbbi években egyfajta reneszánszukat élik. Egyre többen fedezik fel újra az előnyeiket, egyes országokban kimondottan keresettek lettek, és a helyzet Magyarországon is hasonló. Új panelházat már évtizedek óta nem építettek, a házgyárakat is régen felszámolták, de a meglévő épületek még évtizedekig a városkép és az életünk részei maradnak. Az okokat vizsgáltuk.

Szerző(k):
Economx