Az új közbeszerzési törvény szerint a nyertes építőipari cégnek minimum 50 százalékban saját alkalmazottai és nem alvállalkozói révén kell teljesítenie a beruházást, az alvállalkozói teljesítés összesített aránya nem haladhatja meg a nyertes ajánlattevő saját teljesítésének arányát. Az építőipar várhatóan meg fogja találni a szabályozás kiskapuit - állítja a Szecskay Ügyvédi Iroda összefoglalója.
Szerző(k): EconomxNem marad az állam tulajdonában és nem a Miniszterelnökség egyik szerve használja majd a felújítást követően a józsefvárosi Károlyi-Csekonics Palotaegyüttest, a kormány ugyanis ma arról döntött, hogy azt a református egyháznak adja. (Kép forrása: kcsr.hu)
Szerző(k): EconomxA kormány - többek közt a Pesti Vigadó, a Várkert Bazár és a Kossuth tér után - újabb fővárosi műemlék épület korhű felújítását kezdi el: a Palotanegyedben lévő Károlyi-Csekonics Rezidenciáét, amelyet reprezentációs célokra használ majd, illetve ahova a Miniszterelnökség egyik szerve költözik.
Szerző(k): EconomxAz E osztályú Mercedes a sláger a magyar külképviseleteken, de népszerűek a dzsipek és a sportos típusok is – derül ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásából. Az állam 109 állomáshelyen közel 400 autót üzemeltet, emellett viszont komoly összeget költenek autóbérlésre is - írta a Magyar Nemzet.
Szerző(k): EconomxIsmét versenytárs nélkül kapott bruttó 800 millió forintos kormányzati megbízást a Századvég-konzorcium.
Szerző(k): EconomxA tegnap elfogadott közbeszerzésitörvény-módosítás nyomán csökken azon támogatások köre, amelyek felhasználása érdekében közbeszerzési eljárást kell a kedvezményezettnek lefolytatnia.
Szerző(k): EconomxA Közgép nem szolgáltatott hamis adatot a gönyűi kikötőfejlesztési tenderben a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság csütörtöki, elsőfokú döntése értelmében. A kormány fellebbez - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a hírre reagálva.
Szerző(k): MTI, EconomxEurópa legszigorúbb közbeszerzési szabályozásának nevezte a magyar közbeszerzési törvényt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, az azonnali kérdések és válaszok órájában.
Szerző(k): MTI