A Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft. személyzeti szolgáltatás beszerzésére kötött szerződést nettó 432 millió forint keretösszegben.
Szerző(k): Németh GézaA Szeged-Csanádi Egyházmegye nyílt közbeszerzést írt ki a Közbeszerzési Értesítőben a szegedi dóm (fogadalmi templom) felújítására, a becsült ellenérték 1 milliárd 252 millió forint.
Szerző(k): Németh GézaEgyedüli ajánlattevőként a Mega-Logistic Beruházási és Üzemeltetési Zrt. újíthatja fel az új washingtoni követségi épületet, nettó 3 milliárd 794 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaSzombathely után Diósgyőrön sincs egyelőre vállalkozó arra, hogy működtesse a stadiont, így első körben az önkormányzatnak kell állnia a számlákat - hangzott el az RTL Klub híradójában.
Szerző(k): Domokos ErikaA Közbeszerzési Hatóság elnöke által indított eljárásban - a "Csillaghegyi öblözet árvízvédelmi fejlesztése" megnevezésű projekt kapcsán - a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) 2 millió ötszázezer forintra bírságolta a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) Zrt.-t.
Szerző(k): Németh GézaA Szabadbattyán-Balatonfüred vasútvonal villamosítására írt ki közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a Közbeszerzési Értesítőben. A becsült ellenérték most is hiányzik a felhívásból.
Szerző(k): Németh GézaA Siemens Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. nyerte meg a Százhalombatta és Pusztaszabolcs vonalszakasz biztosítóberendezési, távközlési és az ETCS 2 kiegészítő tervezési, valamint kivitelezési munkáira kiírt közbeszerzést.
Szerző(k): Németh GézaA debreceni repülőtér légiforgalmának Budapestről történő irányításához szükséges eszközök beszerzésére írt ki pályázatot a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. - írja az MTI.
Szerző(k): Szász Péter