Az államháztartás augusztusban 190,8 milliárd forintos többlettel gazdálkodott, így a nyolchavi hiány 274 milliárd forintra csökkent – amire a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adatai szerint 15 éven nem volt példa. Ugyanakkor a kormány továbbra is az eredeti hiánycélt akarja teljesíteni decemberre, ami arra utal, hogy több százmilliárdos pénzszórás jön az utolsó hónapokban.
Szerző(k): Papp ZsoltA 2014-es kormány megalakításától kezdve 328,4 milliárd forintot költöttek a költségvetési tartalékból, míg 2010 óta 783 milliárd forintot szórtak ki gyakorlatilag ellenőrizetlenül.
Szerző(k): EconomxA kormány már a 2017-es költségvetésből osztogat, miközben még a 2015-ös költségvetés elszámolása sem került a parlament elé augusztus végéig. Erre korábban soha nem volt példa – most egy törvénymódosítás miatt vált lehetségessé.
Szerző(k): Papp ZsoltKomoly gazdasági gondjai akadhatnak Spanyolországnak, ha nem sikerül belátható időn belül kormányt alakítania a parlamenti pártoknak - mondta az ország ügyvezető kormányának gazdasági minisztere. A harmadik parlamenti választás egy éven belül kiboríthatja a társadalmat.
Szerző(k): EconomxHiába indult aláírásgyűjtés az orosz-lengyel határ menti kishatárforgalom visszaállítása érdekében, a kormány vonakodik a hónapokkal ezelőtt \"ideiglenesen\" felfüggesztett kedvezmény visszaadásától. Varsó a csempészés bűntettének elkövetésétől akarják megóvni az állam polgárait.
Szerző(k): Barabás JúliaHét hónap alatt több mint 761 millió forintot költöttek az állami vezetők autóinak üzemanyag- és szervizköltségére. A költségek majdnem felét a Belügyminisztérium mutatta ki - írta a Világgazdaság.
Szerző(k): EconomxNemzetgazdaságilag kiemelt státuszt kap az új, 46 milliárdos börtönépítési program, amellyel a kormány a börtönök túlzsúfoltságán és a munkaerőpiaci helyzeten szándékozik javítani. Az új büntetés-végrehajtási (bv) intézmények 4500 fogvatartott elhelyezésére lesznek alkalmasak - derül ki a kormány honlapján közzétett rendelettervezetből.
Szerző(k): EconomxA kormány a kéményseprő-ipari munkák ellátására az önkormányzatoknak hatszáznyolcvanmillió forintot ad - derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározatból.
Szerző(k): MTI