A statisztikai hivatal a keddel kezdődő négynapos munkahéten a márciusi kiskereskedelmi forgalomról és ipari termelésről tájékoztat és a lakásépítések első negyedéves adatait is közli, ezen kívül az áprilisi beszerzésimenedzser-index is megjelenik.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA munkanélküliségi ráta további csökkenésére, akár 4 százalék alatti szint elérésére számítanak a következő hónapokban az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA január-márciusi időszakban a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 66 ezerrel, 207 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,5 százalékponttal, 4,5 százalékra csökkent. A foglalkoztatottak száma 106 ezerrel nőtt az első negyedévben - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Szerző(k): K. Kiss GergelyIdén az év első két hónapjában 14,6 ezer gyermek született, 2,2 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 21 százalékkal nőtt év/év alapon, az első két hónapban 27 ezren haltak meg. A természetes fogyás 12,4 ezer fő volt, csaknem ötezerrel több az egy évvel korábbinál - közölte a KSH.
Szerző(k): Szepesi AnitaA statisztikai hivatal a jövőben a személyes azonosítókkal együtt megkaphatja az emberek betegbiztosítás, egészségügyi és szociális adatait. Adatvédelmi szakértők szerint az új felhatalmazás aggályos lehet - írja hétfői számában a Népszava.
Szerző(k): Szabó DánielFebruárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,8, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. A nyers adat 0,2, a kiigazított 0,3 százalékponttal alacsonyabb a hónap elején közölt első becslésnél - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaBár javultak a folyamatok, még mindig csökkenő pályán van a népesség. Hiába ért el több mint két évtizedes rekordot a termékenységi mutató, még mindig kevés gyerek születik.
Szerző(k): Csernátony CsabaA jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülésére figyel a piac a jövő héten, emellett munkaerőpiaci és kiskereskedelmi adatok jelennek meg.
Szerző(k): Domokos László