Az M2-es, az 51-es és az 52-es utak egy-egy szakasza a legveszélyesebb, de a 4-esen, a 44-esen és a 83-ason is sok volt a baleset. A friss statisztikából az is kiderül, hogy melyek a legveszélyesebb napok és hónapok.
Szerző(k): Csernátony CsabaElkészült a KSH jelentése a magyar nyugdíjasok helyzetéről, mely ugyan azt írja, hogy a hazai fizetésekhez képest a nyugdíjak nincsenek lemaradásban, de a helyettesítési ráta magas szintje inkább az alacsony fizetéseknek köszönhető. A GDP összesen 8,9 százaléka megy az idősek ellátására, de Nyugat-Európával szemben itthon a jogosultak egyetlen bevételi forrása a nyugdíj.
Szerző(k): Szabó DánielMagyarország bruttó hazai terméke az év harmadik negyedévében a nyers adatok szerint 5,0, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 4,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Szerző(k): Rácz GergőSzeptemberben a mezőgazdasági termelői árak mindössze 1,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielMár csak leginkább a pénzre koncentrál a Magyar Turisztikai Ügynökség, amikor a turisztikai ágazat havi adataiból a pozitívumot próbálja kiemelni. Tény: a kevesebb vendég is többet fizet, mert drágák lettek a hazai szállodák.
Szerző(k): Vég MártonPozitív meglepetésként értékelték az MTI-nek nyilatkozó elemzők az export szeptemberi növekedését, kiemelve, hogy ez összhangban van az ipari termelés növekedésével.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaSzeptemberben az export euróban számított értéke 11, az importé 6,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A termék-külkereskedelmi egyenleg 385 millió euróval javult - közölte a KSH.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz országban van, ahol 4800 forintból kijön a havi áramcsekk, de 8600 forintos összegre is van példa. Mennyi áram fogyott, ez mennyibe került - körkép az áramfogyasztásról.
Szerző(k): Csernátony Csaba