Magának osztott az EU-miniszter
Magának osztott az EU-miniszter
Botrány a japán Mitsui kereskedőháznál
Újabb áldozatokat követelt a Japánon végigsöprő vállalati botrányok sorozata: tegnap beadta lemondását a vesztegetéssel vádolt Mitsui & Co Ltd, az ország második legnagyobb kereskedőházának elnöke és három legközelebbi munkatársa. A bejelentés csak két nappal követte a hírt, hogy az atomreaktorok biztonsági jegyzőkönyveinek meghamisítása miatt távozni kényszerült a legnagyobb japán áramszolgáltató, a TEPCO vezetése. A Mitsui vezetőit azzal vádolják, hogy megvesztegettek egy mongol kormánytisztviselőt egy áramfejlesztők szállítására vonatkozó megbízás megszerzése érdekében. Az elnök és három munkatársa határozottan tagadja, hogy korrupciós ügybe keveredtek volna, lemondásukat azzal indokolták, hogy elő akarják segíteni a botrány miatt a vállalat iránt megrendült bizalom helyreállítását. Tiltakozásnak szánt akciójukat mindazonáltal némileg beárnyékolja, hogy a vesztegetés a jelek szerint nem idegen a cég eddigi gyakorlatától. A Mitsui három alkalmazottja ellen két hónapja emeltek vádat, mert törvénytelenül szereztek információkat egy tervezett erőműépítés költségvetéséről, ezzel hozzásegítve a céget a szerződés megszerzéséhez. Júliusi letartóztatásuk óta a kereskedőház részvényeinek árfolyama csaknem 26 százalékot esett, ami egyértelműen a botrányokra vezethető vissza. A kereskedőház ugyanis lázas szerkezetátalakítást folytat, aminek haszna már beigazolódott: a két utolsó, egymást követő évben rekordnagyságú nyereséget ért el, és az idén újabb profitcsúcsra számít. (NAPI)
Visszaesés a korruptlistán
Magyarországon ebben az évben kissé fokozódott a korrupció - derül ki a jelenséget vizsgáló Transparency International (TI) vizsgálatából. A magyarországi helyzet az idén 4,9-es értéket kapott, a felmérésben a tízes az elérhető legjobb eredmény. A pontérték azt jelenti, hogy az ország a tavalyi harmincegyedik helyről kettővel hátrébb került. Magyarország az utóbbi években nem tudta a legjobb 30-ba verekedni magát, rendre a 31-34. hely között ingázott a listán. Az idei számbavétel 102 állam helyzetét vette sorra, míg a múlt évben még csupán 91 országot vizsgáltak. A TI által évente elkészített lista gyengéje, hogy nem vesz figyelembe országspecifikus tényezőket, így az index gyakorlati értelmezése meglehetősen nehézkes - mondta Berki Zolna, a szervezet magyarországi tagozatának elnöke. A magyarországi helyzetet 11 nemzetközi értékelés alapján jellemezték a lista külföldi készítői. A véleményt készítők között megtalálható a Világbank, a Columbia Egyetem, a Gallup, illetve a PricewaterhouseCoopers. A kismértékű korrumpálódás ellenére továbbra is jó Magyarország helyzete a közép- és a kelet-európai térségben. A térség országai közül Ausztriában, Észtországban és Szlovéniában jobb a helyzet. A TI listája szerint a korrupció mértéke Finnországban a legkisebb, míg a legnagyobb Bangladesben. A szervezet jelentése szerint egyes átalakuló gazdaságok, így Szlovénia és Észtország jobb helyzetben van korrupciós szempontból, mint az uniós tagállam Olasz- vagy Görögország. A TI 1993-ban alakult, s már 87 országban működik nemzeti szervezete. A magyarországi tagozat 1996-ban jött létre. (NAPI)
Kissé korruptabb lett az idén Magyarország
Magyarországon az idén kissé nőtt a korrupció – legalábbis a Transparency International (TI) legújabb jelentése szerint. A helyzet azonban még így is nálunk az egyik legjobb a közép- és kelet-európai térségben.
A multik bőkezűen bánnak a kenőpénzzel
A Transparency International nemzetközi korrupcióellenes szervezet tegnap hozta nyilvánosságra legújabb felmérését arról, milyen mértékben alkalmazzák a nagy nemzetközi vállalatok a megvesztegetés eszközét 15 feltörekvő gazdaságban, köztük Magyarországon. Mint megállapították, leggyakrabban az orosz cégek fizetnek kenőpénzt, az ágazatok között pedig az építő- és a hadiiparban a legnagyobb mértékű a vesztegetés.