Van, ami a 90-es évek óta változatlan a Balatonon
A túlstabilizált vízszint miatt 10 éve stagnál a balatoni nádas állapota - mondta el az InfoRádióban Tóth Viktor, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa.
Van, ami a 90-es évek óta változatlan a Balatonon
A túlstabilizált vízszint miatt 10 éve stagnál a balatoni nádas állapota - mondta el az InfoRádióban Tóth Viktor, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa.
Óriási szemétszedés lesz a dél-budai Duna-parton
A BME Hallgatói Önkormányzata és a KÖSZ, Hankook! (Közösségi Összefogás a Szebbért) május 9-ére szemétszedést szervez a a Duna Szabadság és Petőfi híd által határolt partszakaszára.
Szabóék gitárgyára ébenfa erdőt ültet Kenyában
Három év alatt 15 ezer nyugat-afrikai ébenfát ültetnek el az őshonos kameruni területen, ennek első tizedét, további 1500 gyümölcsfa mellett már el is ültettek. A projekt mögött egy kaliforniai gitárgyártó cég áll - és nem csak azért, mert ez számukra a legjobb alapanyag.
New York polgármestere betiltaná az acél és üveg felhőkarcolókat
Bill de Blasio, New York polgármestere egy hétfői televíziós interjúban az acélból és üvegből épülő felhőkarcolók betiltását ígérte - adta hírül az MTI.
Fontos program folytatódik a Pilisben
Folytatódik a Pilisi Parkerdő ritka vagy veszélyeztetett növényfajok megmaradását segítő programja, amelynek során a szakemberek a gyűjteményes kertekben szaporított növényeket több lépésben telepítik vissza eredeti élőhelyükre. Az ELTE Füvészkertjével közösen folytatott fajmegőrző program biztosítja többek között a hóvirág, a pirosló hunyor vagy a magyar vadkörte jövőjét.