Űripari együttműködés a Mitsubishi Electric és a Boeing között
Űrtechnológiai együttműködésről állapodott meg a Mitsubishi Electric Corp. és az amerikai Boeing Corp. - közölte a műholdak előállításában élenjáró japán cég szóvivője. A biztonságpolitikai szempontból is érzékeny, csúcstechnológiára épülő együttműködés főként a távközlési és a légi forgalom irányítását szolgáló műholdak fejlesztésére és előállítására, valamint az űrállomások infrastruktúrájának kialakítására terjed majd ki. A Nihon Keizaj Simbun üzleti napilap értesülései szerint a Mitsubishi legalább egy darab, 10 milliárd jen (81,4 millió dollár) értékű Delta IV típusú rakétát vásárol a Boeingtől. Két japán konkurense, a NEC Corp. és a Toshiba Corp. a kiélezett piaci küzdelemre hivatkozva áprilisban vegyesvállalatot hozott létre, amelybe összevonták műholdas tevékenységeiket, így próbálva javítani pozíciójukat. A lap úgy tudja, hogy a Boeing a jövedelmezőnek tűnő űripari együttműködésbe 2005-től a Mitsubishi Heavy Industries Ltd.-t is be akarja vonni. A japán cég a jelenleg 16 ország közreműködésével épülő, a Földtől 400 kilométeres távolságban lévő, várhatóan 2006-ra elkészülő nemzetközi űrállomás (ISS) logisztikai ellátásához is fel kívánja ajánlani elektronikai tapasztalatait.
(NAPI)