kitüntetés

08.
20.
13:12
Lovász László és Vízi E. Szilveszter kapták a Szent István Rendet

Lovász László és Vízi E. Szilveszter kapták a Szent István Rendet

A Szent István Rend nemzeti elismerésünk legrangosabb kifejezője, a tiszteleté határon innen és túl - mondta Áder János köztársasági elnök, amikor átadta az elismerést Lovász László matematikusnak és Vizi E. Szilveszter orvosnak, az MTA két korábbi elnökének pénteken Budapesten, a Sándor-palotában.

Szerző(k): Szabó Dániel
12.
28.
18:30
Óriási bakit követett el a brit Kabinetiroda

Óriási bakit követett el a brit Kabinetiroda

Péntek éjjel hozták nyilvánosságra a listát, amelyből kiderül, kik kapják meg az újévi kitüntetést II. Erzsébet királynőtől Angliában. Csakhogy a véletlenül megjelentetett listán a kitüntetettek személyes adatai is elérhetőek voltak egy ideig.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
10.
13.
13:44
Nobel-díjas nagyhatalom lett Lengyelországból

Nobel-díjas nagyhatalom lett Lengyelországból

Lengyelországnak immáron öt irodalmi Nobel-díjasa van és még egy fizikai és kémiai, illetve két Nobel-békedíjasra is büszkék lehetnek a lengyelek.

Szerző(k): Barabás Júlia
07.
05.
19:03
Hableány-baleset: megjutalmazták a búvárokat

Hableány-baleset: megjutalmazták a búvárokat

Elismerésben részesítette a Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) azt a 24 ipari és mentőbúvárt, aki részt vett a Hableány turistahajó balesetét követő mentésben, illetve a hajóroncs kiemelésében - írja az MTI.

Szerző(k): Szabó Dániel
04.
02.
22:09
Magas kitüntetést kap Soros György Bécstől

Magas kitüntetést kap Soros György Bécstől

Bécs az idei évben a város és a tartomány legmagasabb kitüntetését, a nagy arany becsületrendet Soros Györgynek kívánja adományozni - mondta Michael Ludwig, Bécs szociáldemokrata főpolgármestere és tartományi vezetője az APA osztrák hírügynökségnek az Azonnali.hu szeirnt. Közben további részletek is kiderültek a CEU és a Müncheni Műszaki Egyetem együttműködéséről.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
03.
19.
13:25
Rosszul lett a sofőr, de a kalauz megállította a buszt

Rosszul lett a sofőr, de a kalauz megállította a buszt

Kerékgyártó József, a Máv-Start Zrt. vezérigazgatója személyesen fejezte ki köszönetét és adott át vezérigazgatói dicséretet Szabó Attila vezető jegyvizsgálónak, aki lélekjelenlétével és bátorságával megakadályozott egy balesetet, ezzel életeket mentett meg - adta hírül a vasút.

Szerző(k): Domokos László
03.
15.
15:48
Megvannak az állami kitüntetettek

Megvannak az állami kitüntetettek

Magyarország köztársasági elnöke március 15. alkalmából több állami kitüntést is adományozott. Megvannak a Kossuth-, a Széchenyi-díjasok, valamint a Magyar Érdemrendeket.

Szerző(k): Szabó Dániel
02.
09.
23:01
Itt a névsor! Rajtuk is múlik, ki kaphat állami díjat

Itt a névsor! Rajtuk is múlik, ki kaphat állami díjat

Orbán Viktor miniszterelnök felkérte az idei állami Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a művészeti díjak adományozására a kormánynak javaslatokat tevő bizottság tíz, nem állandó tagját.

Szerző(k): Domokos Erika
08.
20.
13:04
Áder kitüntette Demény Pál népességkutatót

Áder kitüntette Demény Pál népességkutatót

Csak annak az európai nemzetnek lehet jövője, amely nem hagyatkozik külső forrásra, és önerejéből képes megújulni - mondta Áder János köztársasági elnök hétfőn a Magyar Szent István Rend kitüntetés ünnepélyes átadásán, a Sándor-palotában az MTI tudósítása szerint. Idén Demény Pál népességkutató, demográfus vehette át a kitüntetést.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
08.
17.
20:05
Karcag díszpolgára lett Varga Mihály

Karcag díszpolgára lett Varga Mihály

Díszpolgári címet adományozott Karcag önkormányzata Varga Mihály pénzügyminiszternek a képviselő-testület pénteki ünnepi ülésén - adta hírül az MTI.

Szerző(k): Domokos Erika