A Semmelweis Egyetem és a Debreceni Egyetem munkatársainak a világon először sikerült olyan paramétereket beazonosítaniuk, melyek segítségével csaknem 100 százalékos pontosággal megállapítható már az első trimeszter során, kinél alakul ki terhességi cukorbetegség.
Szerző(k): Economx.huA magyar kormánynak nem sikerült elrettentenie a nőket az abortusztól, hiszen a szívhangrendelet bevezetése óta nemhogy nem csökkent, hanem nőtt a terhességmegszakítások száma.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraÚgy pörögnek a magánszülészetek, mint még soha. Egy friss kutatás adatai szerint tavaly minden ötödik baba valamelyik budapesti magánkórházban látta meg a napvilágot. A szülés ára 875 ezer forintnál indul, de ikerterhesség esetén 2,2 millió forint is lehet. Van olyan magánkórház, ahol tavaly 46 százalékkal emelkedett a magánszülések száma.
Szerző(k): Koncsek RitaGyermekvállalás előtt egyre többet térképezik fel szervezetük állapotát különféle laborvizsgálatokkal.
Szerző(k): Koncsek RitaCsaknem 2,1 milliárd forintos támogatással, európai uniós fejlesztési forrásokból segítik az 50 év feletti munkanélküliek, a gyesről, gyedről visszatérni szándékozó kismamák, és a jelenleg inaktív álláskeresők foglalkoztatását Baranyában.
Szerző(k): Szabó DánielA hirtelen látásvesztést, bénulást, rokkantságot is kiválthat a sclerosis multiplex a betegek egy jelentős részénél, de ez ma már hosszú távon kordában tartható, így nem törvényszerű, hogy kettétörje az érintettek családalapítási terveit. A Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány ismeretterjesztő sorozatot indított az SM betegek gyermekvállalásával kapcsolatos tévhitek eloszlatása érdekében.
Szerző(k): Szepesi AnitaA koronavírus elleni, mRNS alapú vakcinák nem okoznak szövődményeket a várandós anyáknál és a születendő csecsemőknél, az oltóanyagok biztonsággal alkalmazhatók terhesség alatt, vagy a közeljövőben gyermeket vállaló nőknél is - közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kedden.
Szerző(k): Szepesi AnitaA várandós munkavállalók mellett a mesterséges megtermékenyítésre irányuló programban részt vevő munkavállalókat is védi a Munka törvénykönyve. A munkaeropiac.eu portál összegyűjtötte, milyen kedvezmények illetik meg az érintetteket a munkajog alapján.
Szerző(k): Szepesi AnitaGyakran felmerülő aggodalom, hogy a koronavírus elleni védőoltások befolyásolják-e a várandós nők szervezetét, hogy meddőséget okoznak-e, vagy fokozzák a vetélés kockázatát. Egy most megjelent kutatás utóbbi területet vizsgálta, és arra jutott, hogy túlzottak a félelmek.
Szerző(k): Szabó Dániel