Nagy újítással indít az Aldi, hatékonyabban lövi be a szeszt vásárlók életkorát
A fiatalkorúak kevésbé fognak neki örülni, ha innának egy sört.
Nagy újítással indít az Aldi, hatékonyabban lövi be a szeszt vásárlók életkorát
A fiatalkorúak kevésbé fognak neki örülni, ha innának egy sört.
Az Auchan, a Lidl és a Penny erősített Romániában
Romániában gyorsan bővítik hipermarketjeik és kis boltjaik számát a nagy nemzetközi multinacionális áruházláncok. Az Auchan például idén az első félévben a benzinkutaknál lévő boltjait szaporította.
Feltámadhatnak a kisboltok, reszkessenek az áruházak
Harminc évvel ezelőtt a kiskereskedelem alapelve az volt, hogy a fogyasztókat a lakóhelyükhöz közeli, helyi boltokkal vagy áruházakkal lehet elérni, ám ennek véget vetett az online kereskedelem megjelenése, ami lehetővé teszi a vásárlónak, hogy a világ túlsó végéről szerezze be, amit meg akar szerezni. Ezt a változás is követheti azonban egy újabb változás.
Keveset vásárolnak már a csehek a boltokban
Visszaesett a kiskereskedelmi forgalom – derül ki az MTI összefoglalójából.
Újabb boltot nyitott a Spar, és nem áll meg
A Spar 78 millió eurót (mintegy 30,7 milliárd forintot) fektet be az idén Magyarországon a tavalyi 32 milliárd forintot követően - közölte az élelmiszerlánc az MTI-vel csütörtökön, miután Szigetszentmiklóson megnyitotta új üzletét.