A fiatalok átlagosan 37 ezer forintból vásárolnak karácsonyi ajándékokat
Az ifjú generáció majdnem 90 százaléka ad ajándékot az ünnepen idén, átlagosan 8 embernek.
A fiatalok átlagosan 37 ezer forintból vásárolnak karácsonyi ajándékokat
Az ifjú generáció majdnem 90 százaléka ad ajándékot az ünnepen idén, átlagosan 8 embernek.
Oroszország letiltja olajszállítását az ársapkás országok felé
Oroszország megtiltja az olaj, valamint az olajból származó termékek szállítását azokba az országokba, amelyek csatlakoztak az uniós árplafonhoz.
Aldi: Újabb 10 százalékos béremelés jön
A cég idén januárban 8 százalékkal emelte meg minden munkavállalója fizetését, júliusban pedig pozíciótól függően 8-19 százalék közötti bérfejlesztést valósított meg. A legtöbb dolgozó bére egy év leforgása alatt 26-37 százalékkal emelkedett. Az Aldi 2008-ban nyitotta meg első áruházát Magyarországon, jelenleg 163 áruházzal áll a vásárlók rendelkezésére. A cégcsoport az idei létszámbővítést is figyelembe véve több mint 6000 főt foglalkoztat, az ország 20 legnagyobb munkaadója közé tartozik.
Vírusellenes ágyneműről döntött a versenyhivatal
A hatóság szerint a gyártó nem hallgatott el jelentős információkat a termékek vírusellenes hatásának hirdetésekor, így nem követett el jogsértést.
Hiába drágák az élelmiszerek, nem csökken a fogyasztás
Egekben az élelmiszerárak, ám ez néhány termék esetében a keresleten egyáltalán nem látszik. A piaci szereplők úgy látják, hogy idén is lesz karácsonyi vásárlási láz, az élelmiszerek esetében nem esik vissza a fogyasztás. A vásárlók egy része egyre tudatosabban keresi a helyi termékeket a polcokon.