Ukrajnában már csak két régió, a nyugati országrészben lévő Voliny és a keleti Zaporizzsja megye maradt a legszigorúbb korlátozásokkal járó vörös besorolásban, az összes többi, valamint a főváros, Kijev is a jelenlegi legenyhébb kockázatú, sárga besorolásban van - számolt be vasárnap az Ukrajinszka Pravda hírportál az egészségügyi tárca honlapján közzétett legfrissebb táblázat alapján.
Szerző(k): Szepesi AnitaEgy hét alatt 85 százalékkal emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma Izraelben. Október óta először két százalék fölé emelkedett a pozitív tesztek aránya. Ha különválasztják az omikron változat eseteit, akkor az omikronnál 3-nál is magasabb adatot mértek az elmúlt tíz nap alapján, vagyis minden új omikronnal fertőzött legalább három másiknak adta át a vírusnak ezt a korábbiaknál sokkal fertőzőbb változatát - írta a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet alapján az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaBár a férfiak és a nők is többet kezdtek inni a járvány alatt, a fiatal gyermeket nevelő nők többszörösére növelték az adagjukat. Ráadásul a nők körében már a pandémia előtt egyre többen kezdtek inni, a jövőben pedig még többen lehetnek.
Szerző(k): Csernátony CsabaKözel 585 ezer új fertőzöttet azonosítottak világszerte az elmúlt huszonnégy órában.
Szerző(k): Csernátony CsabaMontenegróban komolyan veszik az emberek személyiségi jogait, legalábbis erre utal, hogy 300 eurót kapnak azok, akiknek a nevét a kormány a koronavírus-járvány miatt elrendelt karantén idején nyilvánosságra hozta. A hiba 300 millió forintnak megfelelő összegbe kerül az adófizetőknek.
Szerző(k): Komócsin SándorFranciaország napi rekordot jelentő, több mint 100 000 új koronavírusos esetről számolt be, miközben Emmanuel Macron elnök intézkedéseket mérlegel a gyorsan terjedő omikron-változat megfékezésére.
Szerző(k): Szabó DánielAz eső ellenére mintegy húszezren hallgatták a Szent Péter téren Ferenc pápa karácsonyi beszédét, melyben az egyházfő a pandémia okozta bezárkózás helyett párbeszédet, egymásra figyelést, közös cselekvést szorgalmazott a társadalomban éppúgy mint a nemzetközi politikai konfliktusok megoldásában - írja az MTI vatikáni sajtóközpont alapján.
Szerző(k): Szabó DánielAz egyéves adósságnövekedés a második világháború óta nem volt olyan nagy, mint 2020-ban: a globális adósság 226 billió dolláros csúcsra emelkedett, miközben a világot egészségügyi válság és mély recesszió sújtotta. A kormányoknak mostanra rekordmagas állami és magánadósságokkal szükséges megküzdeniük, miközben az új vírusmutációk tűnnek fel és az infláció egyre csak növekszik - olvasható a Nemzetközi Valutaalap (IMF) blogján.
Szerző(k): K. Kiss Gergely