Érvényes a Qualitas Gimnázium engedélye az iskola igazgatója szerint.
Szerző(k): Zádori BenceBűnpártolási vádaskodást vélnek a NAV fellépése mögött a könyvelők, így ők is kardot rántottak.
Szerző(k): EconomxA Booking.com botrány világított rá arra, hogy a globális digitális szolgáltatók tevékenysége aggasztó módon nincsen sem szabályozva, sem ellenőrizve.
Szerző(k): EconomxIdeális esetben az Európai Unió év végére készülhet el a mesterséges intelligencia használatát szabályozó uniós jogi keretek végső szövegével. Az ECNMX AI Summit 2023 című rendezvényén zajlott kerekasztal-beszélgetésen azonban felmerült, hogy a törekvés már eleve kudarcra ítéltetett: nem látszik még igazán, melyek is lesznek a mesterséges intelligencia igazi veszélyei, mire pedig világosabban láthatnánk, addigra lehetetlen lesz olyan szabályozást életbe léptetni, amely visszavághatná a már kialakult rendszer vadhajtásait.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA birtokvédelem a római jog kétezer éve érvényes zseniális találmánya, ám mi a helyzet digitális korunk bérelt okos ingatlana, dolga esetén, ha a bérbeadó távolról, bizonyos technikai-informatikai beavatkozások segítségével egyszerűen zárolni tudja a használatot?
Szerző(k): Drávucz PéterA szakemberről kiderül, hogy mégsem az, a drága új autó motorja pár hónap alatt elromlott, a fogorvosom a kifizetett félmillió forint ellenére is jól elszúrt mindent, a milliárdos beruházás veszélybe került. Na de kihez érdemes fordulni?
Szerző(k): Drávucz PéterA mexikói legfelsőbb bíróság megsemmisítette az abortuszt kriminalizáló törvényt.
Szerző(k): EconomxŐszbe fordult a természet. Ahogy a népdal is mondja, hull a szilva a fáról, de érik már az alma, a körte és hamarosan a dió is kopogva hullani kezd. Olyan gyümölcsök ezek, amelyek országszerte az utcai fákon is teremnek. Kérdés tehát, hogy kit illet a természetnek az a rengeteg kincse? Utánajártunk.
Szerző(k): Sánta AndrásBár napjainkra sokat fejlődött az internetes perekben a magyar bírói gyakorlat, ám a technikai fejlődés miatt gyakran még a bírák is jelzik, hogy laikusként csak jogot szolgáltatnak, ezért például egy keresőoptimalizálási-, egy domain-vita eldöntéséhez gyakran szakértő kirendelése van szükségük.
Szerző(k): Drávucz Péter