Megerősítette a gázai övezet újjáépítésére vonatkozó terveit Donald Trump, annak ellenére, hogy számos ország jelezte már ezzel ka ...
A gőzerővel készülő sportakadémia innovatív újdonsága jelentősen javítja majd az ott edző versenyzők teljesítményét. ...
Megéri az ingatlanbefektetőknek a fővároson túl a vidéki vármegyeszékhelyeken is körülnézni, tudniillik akár 16 millió forintért t ...
Közel három évet kellett várnia Láng Róbertnek arra, hogy lakóparkot építhessen azon a Dunakanyarban fekvő területen, amelyen eredetileg a nagymarosi vízlépcsőt üzemeltető munkások lakásait alakították volna ki. Részletek a hétfői Napi Gazdaságban.
Szerző(k): NAPIA tervek szerint szeptemberben adja át a mintegy hárommilliárd forintból épülő Home Centert az Interestate Rt. A 14 ezer négyzetméteres, bevásárlóközpont jellegű létesítményben építőanyag-gyártók és -forgalmazók, valamint lakberendezési eszközöket értékesítő cégek kapnak helyet, illetve kiállító- és konferenciatermek is lesznek az épületben. Az új kereskedelmi és szakmai központ beruházója emellett folytatja lakásépítéseit, amelyek közül a legnagyobb, 18–19 milliárd forint értékű a Káposztásmegyer II.-nél létesülő Homoktövis lakópark. Részletek a hétfői Befektetőben.
Szerző(k): NAPI