A héten biztos nem kell aggódni az esernyő miatt
Egy hidegfront hatására kissé visszaesik a hőmérséklet, éjszakánként helyenként gyenge fagyra, napközben pedig legfeljebb szórványos esőre lehet számítani.

Nem csak a Balaton fest szörnyen: a Velencei-tó is alaposan összement
A nyári hőség és az aszály a magyar tenger mellett a Velencei-tavat is kikezdte.
Össze-vissza forog a szél – hűvös napok jönnek
A hétvégén változó irányú szél kíséri a frissebb napokat: pénteken többnyire napos, szombaton a keleti tájakon gyenge esőre, vasárnap pedig az egész országban hidegfronti csapadékra számíthatunk.
Vacogtató hideg uralja a következő napokat, front hoz fordulatot a hét végén
Északról hideg levegő áramlik fölénk, emiatt szeles, hűvös napok várnak ránk, majd hétfőtől enyhülés kezdődhet.
Bekeményít az ősz, reggeli didergésre készülhetünk
A hónap utolsó, október első napjai az ilyenkor szokásosnál hűvösebb, hidegebb időt tartogatnak, pénteken már a gyenge hajnali fagy sem kizárt.