A modell hasonló, a termék más: elektromos autó és akkumulátor után vasúti járműveket is gyártatna a kínai gazdaság hazánkban, hogy könnyebben elérje az európai piacot.
Szerző(k): T. E.Kínából Washingtonba utazik.
Szerző(k): T. E.A kormányfő a békemisszió harmadik állomására, Kínába érkezett.
Szerző(k): T. E.Kínai és orosz vállalatok egy Ukrajnában bevetett iráni modellhez hasonló támadó drónt fejlesztenek – közölték az ügyre rálátó európai tisztviselők. Ez pedig szerintük annak a jele, hogy Moszkva és Peking egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
Szerző(k): H. A.A Kaliforniába érkező panda párt a Kínai Óriáspanda Megőrzési és Kutatási Központ szállította a célországba.
Szerző(k): Kiffer AnnaKét napra Észak-Korába látogat Vlagyimir Putyin, hogy a másik páriává vált állammal, Észak-Koreával mélyítse kapcsolatát. Az Economxnak nyilatkozó Oroszország-szakértő szerint Kim Dzsongun és az orosz elnök is tud adni a másiknak olyat, aminek híján van, miközben az autokrata szerelmi háromszög harmadik tagja, Kína figyel a sarokból.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaKína újabb embereket vett őrizetbe, akiket azzal vádolnak, hogy az Egyesült Királyság titkosszolgálatának dolgoztak. Mindeközben a kínai kémhálózatot is érzékeny veszteségek érték az elmúlt hetekben. A letartóztatások ismét felerősíthetik a Magyarországon szolgálatot teljesítő kínai rendőrökkel kapcsolatos félelmeket.
Szerző(k): Vermes ÁdámHiába kötött nukleáris megállapodást a kormányzat Kínával és Japánnal, Paks II. Zrt. részéről azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a beruházásról egyedül a Roszatomnál dönthetnek, így az orosz állami cég határozhat arról, hogy szerepet kapnak-e a projektben az ázsiai országok.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAz viszont továbbra is titok, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök budapesti látogatása mennyibe került. A Belügyminisztérium egyelőre nem nyilatkozott.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba