Megtorpant az Unilever
Az idei harmadik negyedévben 2009 negyedik negyedéve óta a legkisebb árbevétel-növekedést érte el a brit-holland Unilever, a világ második legnagyobb fogyasztásicikk-gyártó csoportja.
Megtorpant az Unilever
Az idei harmadik negyedévben 2009 negyedik negyedéve óta a legkisebb árbevétel-növekedést érte el a brit-holland Unilever, a világ második legnagyobb fogyasztásicikk-gyártó csoportja.
Jól veszi a kihívásokat a Google
A Google a megváltozó technikai környezet és fogyasztói szokások ellenére továbbra is a csúcson van. A cég 12 százalékkal növelni tudta teljes bevételét. A világ vezető internetes cége 14,89 milliárd dollárt keresett éves alapon, a nyeresége pedig 2,97 milliárd dollár volt, részvényenként 10,74 dollár, míg elemzők csak 10,34 dolláros profitra és 14,79 milliárdos bevételre számítottak. A növekedés főleg annak köszönhető, hogy a Google 28 százalékkal tudta növelni az USA-n kívülről származó bevételét és sikeres a mobil hirdetésekben is. Több mint negyedével tudta növelni a kattintások számát, ezzel ellensúlyozta a mobil reklámok miatt 8 százalékkal csökkenő klikkek után fizetett árat. Ehhez azonban változtatnia kellett a hirdetési politikáján, amivel fogyasztóvédők szerint komolyan sérülnek a felhasználók adatvédelmi jogai. A cég az eMarketer szerint a netes hirdetési piac 41 százalékát és a mobilos reklámok piacának 53 százalékát fedi le. A Google részvényei a negyedéves jelentés után csütörtökön 8, pénteken pedig 10 százalékot emelkedtek.
Enyhén csökkent a GE árbevétele és nyeresége
Csökkent valamelyest a harmadik negyedévben az amerikai General Electric (GE) értékesítési árbevétele és ezzel együtt a nyeresége is.
Babák és szörnyek segítik a csúcsra a Mattelt
Jobban teljesített a játékgyártó Mattel, mint ahogy azt a Wall Streeten várták, amit leginkább a babázó kislányoknak köszönhet a cég. Különösen jól fogyott ugyanis a Mattel két, kifejezetten lányoknak célzott termékcsaládja, az American Girl babasorozat és a híres szörnyek kamasz lányait ábrázoló Monster High, az előbbi eladásai 20, az utóbbiéi 28 százalékkal nőttek az elmúlt negyedévben.
Jobb időket is látott már az Intel és a Yahoo
Nem zárt igazán jó negyedévet az elsőként jelentő két kaliforniai tech-cég, az Intel és a Yahoo. Az Intel ugyan valamivel felülmúlta a piaci várakozásokat a harmadik negyedévben, a cég gyorsjelentése mégis keserédes, hiszen csökkentették az utolsó negyedév bevételeire és tőkeberuházásaira vonatkozó előrejelzését. Ezen kívül elhalasztották a cég legújabb, Broadwell névre hallgató processzorának gyártását is. A chipeket gyártó cég nettó profitja 2,95 milliárd dollár volt a harmadik negyedévben, ami valamivel alacsonyabb az egy évvel korábbi 2,97 milliárdnál, az egy részvényre jutó nyereség viszont változatlanul 58 cent volt. A bevétel szintén alig változott tavaly óta, 13,46 milliárdról 13,48 milliárdra nőtt, a negyedik negyedévre pedig 13,7 milliárdos bevételt várnak. Elemzők 13,46 milliárdos bevételre és 53 centes részvényenkénti profitra számítottak, az utolsó negyedévre pedig korábban 14,04 milliárdos bevételt jósoltak.