Klórmérgezést kaphatott több óvodás
Klórmérgezés gyanújával kórházba vittek nyolc óvodást és három felnőttet Vecsésen szerda délelőtt - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Klórmérgezést kaphatott több óvodás
Klórmérgezés gyanújával kórházba vittek nyolc óvodást és három felnőttet Vecsésen szerda délelőtt - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Fontos változásokra figyelmeztet a hatóság
Januártól bővült a családi kedvezményre jogosultak köre, módosult az eltartottak körének meghatározása, emelkedett a két eltartott után járó családi kedvezmény, továbbá változtak az igénybevétel szabályai is - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett tájékoztatóból.
Sokba kerül a halálos kór elleni védelem
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak szülőnek, aki a decemberi halálesetektől megijedve, teljes védelmet szeretne gyermekének az agyhártyagyulladást okozó baktérium ellen. Ráadásul hiába drága a vakcina, mégis úgy megugrott a kereslet, hogy a patikák ellátási zavarokról számolnak be - tudta meg a Magyar Nemzet.
Újra sok gyerek született Kínában
Bár a múlt század vége óta nem született annyi gyerek Kínában, mint idén, szakértők azt mondják, a súlyos demográfiai gondokon nem segít az egykepolitika eltörlése.
A koraszülöttek oltását javasolják a gyerekorvosok
Magyarországon 9 százalék körüli a koraszülések aránya, ez több mint az uniós átlag, ami miatt még fontosabb eloszlatni a koraszülöttek oltásával kapcsolatos tévhiteket. Az újszülöttek születési súlya, izomtömege nincs hatással a védőoltások hatékonyságára, ők is képesek a megfelelő immunreakciók kiváltására, a betegség kivédésre azonban nem - hívta fel a figyelmet ma sajtótájékoztatón Póta György, a Házi Gyerekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke.