Végre eljött az idő, irány Németország!
A JPMorgan szerint eljött az ideje beszállni a német részvényekbe.
Végre eljött az idő, irány Németország!
A JPMorgan szerint eljött az ideje beszállni a német részvényekbe.
Máris újra találgatják az államcsőd dátumát
Nagyjából három hét múlva egy szamuráj kötvényt kell törlesztenie Görögországnak. Szemben az IMF júniusi követeléseivel, amelyeket heti részletek helyett a hónap végén fizethetnek ki, ennél a kölcsönnél nincs ilyen könnyítési lehetőség: a törlesztés csúszása egyenlő lenne a csőddel.
Görög válság: közel már a megállapodás?
Alekszisz Ciprasz görög kormányfő szerint immár Athén hitelezőin múlik, hogy megszületik-e az országa államcsődjét megakadályozó megállapodás, Angela Merkel német kancellár ugyanakkor leszögezte, hogy ehhez még \"rengeteg munkára\" van szükség.
Dicséretet kapott Görögország
A legújabb görög javaslat hosszú hetek óta az első valódi ajánlat Athén részéről a patthelyzet feloldására - mondta Donald Tusk (képünkön), az Európai Tanács elnöke hétfő este, az eurózóna állam- illetve kormányfőinek csúcstalálkozóját megelőzően.
Nagyot mennek a tőzsdék a görög hírekre
A befektetők a hétfői halasztás után abban bíznak, hogy meglesz a megegyezés Athén és a hitelezők között.