Tavaly a negyedik negyedévben is a panelt lehetett a leggyorsabban eladni, országos átlagban kereken két hónap alatt – közölte saját adatai alapján az Otthon Centrum.
Szerző(k): EconomxAz időjárás az idén már januárban komoly károkat okozott a magyar lakóingatlanokban – közölte a K&H.
Szerző(k): Németh TamásA szerda esti jegyzésekhez képest erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Szerző(k): EconomxSajtóinformációk szerint a Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter nevével fémjelzett növekedési és versenyképességi kabinet azon dolgozik, hogyan tudná kisajátítani az önkormányzati tulajdonban lévő termálokat.
Szerző(k): EconomxA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tavaly megkezdett konzultáció-sorozatának keretében az Agrárközgazdasági Intézet szakembereivel egyeztetett az élelmiszer-infláció gazdasági hátteréről – közölte a nemzeti versenyhatóság kedden.
Szerző(k): Varga CsengeValószínűleg idén is érezni lehet majd a hatását a tőzsdék tavalyi mélyrepülésének, a mintegy 30 billió dollárnyi tőzsdei vagyon megsemmisülésének még nem láttuk a másodlagos hatásait – figyelmeztet a világ egyik legnagyobb vagyonát kezelő norvég állami nyugdíjalap vezetője. Simán gyorsulhat még nyárig az infláció, akárcsak a kamatemelések üteme.
Szerző(k): EconomxAz elemzők többsége szerint januárban tetőzik a pénzromlás.
Szerző(k): Sánta AndrásNagy-Britannia számára nincs visszaút az Európai Unióba - mondta vasárnap a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője.
Szerző(k): Economx