7,6 millió dollárt, közel 2,7 milliárd forintot tett zsebre egy család nyolc tagja azzal, hogy használt dobozokat és palackokat vittek tonnaszámra Arizonából egy állammal nyugatabbra, Kaliforniába. Az ügyészek szerint ez csalás.
Szerző(k): EconomxFőügyész volt 27 évesen abban a perben, amelyben 22 volt SS-parancsnokot vádoltak több mint egymillió zsidó meggyilkolásával a megszállt Kelet-Európában.
Szerző(k): EconomxA gyanú szerint a Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó hivatalos személyek a szolgálataikon rendszeresen korrupciós bűncselekményeket követtek el, ezért letartóztatásukat kérte a főügyészség. Még kriptovalutát is lefoglaltak tőlük.
Szerző(k): Varga CsengeA bevallások 2015 és 2020 között készültek, és közel 6000 oldalt tesznek ki, köztük Trump és felesége, Melania több mint 2700 oldalnyi egyéni bevallását, valamint Trump vállalkozásainak több mint 3000 oldalnyi bevallását. Az érzékeny információkat, például a társadalombiztosítási és bankszámlaszámokat szerkesztve adták közre.
Szerző(k): Horváth Tibor