Erősödéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielErősödéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielVegyesen indítottak a nyugat-európai tőzsdék, így az irányok sem látszanak tisztán - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEseménytelen nap volt a tőzsdén, kis emelkedéssel zárt a piac. Az európai és tengerentúli piacokkal szemben legalább emelkedéssel zárt a budapesti, a forgalom alacsony, nyárias volt - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek a keddi részvénypiaci kersekedésről.
Szerző(k): Domokos ErikaEmelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán - írja az MTI. A Budapesti Értéktőzsde is pluszban kezdett.
Szerző(k): Szabó DánielA koronavírus delta variánsának a terjedése miatt negatív volt a nemzetközi befektetői hangulat, ennek ellenére a BUX emelkedni tudott. Mindez főként az OTP és a Richter erősödésének köszönhető - mondta a csütörtöki tőzsdei kereskedésről Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek.
Szerző(k): Domokos ErikaGyengültek a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó mutatói a tegnapi záróértékükhöz képest - közölte az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEmelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn. A részvények többsége drágult, de a gazdasági növekedés lassulása miatti aggodalmak alapvetően a defenzív szektoroknak, így az alapvető fogyasztási cikkeket gyártó vállalatoknak és a közműveknek kedveztek, az utazási cégek árfolyama viszont zuhant a koronavírus delta mutációjának viharos terjedésének hatására.
Szerző(k): Domokos László