Májusban, az áprilisi kétéves mélypont után kissé emelkedett a GKI konjunktúraindexe; az üzleti várakozások szerény javulást mutatnak, míg a fogyasztói várakozások kismértékben romlottak - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKampányt indít a nyúlhús fogyasztásának ösztönzésére az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC), valamint a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács - jelentették be a szervezők pénteken közös sajtótájékoztatón, Budapesten.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJelentősen javult a fogyasztók bizalma májusban az euróövezetben és az Európai Unióban is - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi igazgatóságának (DG ECFIN) felméréséből.
Szerző(k): Szász PéterA lengyelek jelentős hányada legalább részben hátat fordított a húsevésnek, pedig például az ottani marhahús minősége kiváló. Részben a szocializmus alatti hiánygazdaság a felelős.
Szerző(k): Barabás JúliaTavaly háromezerrel csökkent a boltok száma a friss statisztika szerint, a vesztesek a kisboltok és a kistelepülések - írta a blokkk.com.
Szerző(k): Domokos ErikaHa mindenki úgy élne, mint az európaiak, a Föld éves tartalékai már május 10-én kimerülnének.
Szerző(k): Domokos LászlóA magyar kormány friss konvergenciaprogramja azzal számol, hogy 2019-2023 között a családi költekezés volumene 25 százalékkal nőhet - miközben az előző öt esztendőben is közel ennyi volt a költekezés mérlege. Így másfélszeres a bővülés a családi költekezésben tíz esztendő alatt - írta a Blokkk.com.
Szerző(k): Domokos LászlóLendületben van a bőröregedést célzó arcápolási termékek piaca, évi százezer liter krémet és szérumot szívott be a magyarok arcbőre.
Szerző(k): Domokos László