Fényévnyi távolság van a kormányzati vezetők béremelése, illetve az egészségügyben, az oktatásban vagy a fegyveres testüleknél szervezeteknél dolgozó beosztottak fizetésének növekedése közöt.
Szerző(k): Komócsin SándorA közművek, telekommunikációs cégek, biztosítók és egyéb szolgáltatók számlái mellett márciustól immár helyi adók is befizethetők a Díjnet iCsekk mobilfizetési szolgáltatásán keresztül - adta hírül a cég.
Szerző(k): Domokos LászlóAz idén elbúcsúzik az összes régi bankjegy, jövőre már csak az újak játszanak. Elmondjuk, mit kell tudni a különböző bankjegyekről.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz alacsony nyugdíjak mellett, valamint a munkaerőhiányos környezetben nagy elvárásai voltak a kormánynak a szövetkezeti rendszertől, melyben a juttatást kapó idősek visszatérését várták a foglalkoztatottak közé. Kósa Lajos fideszes politikus, egykori miniszter már 800 ezer-1 millió nyugdíjas munkavállalóról álmodozott, de a végére még sem jött össze a nagy terv. Enyhe növekedés van a munkavállaló idősek körében, de messze elmarad a pezsgés a kitűzött céloktól.
Szerző(k): Szabó DánielAz akadémia átalakítását levezénylő Palkovics László miniszter is tagja az akadémiának, a szerződése szerint publikálnia kellett volna, de ezt az elmúlt években nem tette, a 800 ezer forintos fizetését viszont felvette - adta hírül a Magyar Narancs.
Szerző(k): Domokos ErikaA magyar festőket bemutató emlékérme-sorozat legújabb tagja Munkácsy Mihály tiszteletére készült.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei és a Munkaügyi Hatóság területi szervezeti egységei februárban országszerte közösen ellenőrzik, hogy a gazdálkodók betartják-e a 2019. január 1. óta hatályos kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló szabályokat - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaFővárosi vagy állami segítség nélkül nem tud elfogadható béremelést adni a BKV a szakszervezetek szerint. Nagy forráselvonás is jöhet a közlekedési társaságnál.
Szerző(k): Vég Márton