Csökkent a Kirch Media nyeresége
Csökkent a Kirch Media nyeresége
Felvásárolja az Amgen az Immunexet
Az Amgen biotechnológiai cég mintegy 16 milliárd dolláros tranzakcióban megveszi a szintén egyesült államokbeli Immunex biotechnológiai céget: a tegnap aláírt szerződés értelmében riválisának minden részvényéért 0,44 saját papírt kínál, ezenfelül 4,5 dollár készpénzt ad. Ez azt jelenti, hogy a pénteki záróárak alapján az akvizíció 85 százalékban részvénycsere formájában valósul meg. Az új cégben az Amgen részvényesei 81, az Immunex tulajdonosai pedig 19 százalékot birtokolnak a tranzakciónak a versenyhatósági és részvényesi hozzájárulás után, a jövő év második felében várt véglegesítését követően. Az American Home Products (AHP) 41 százalékos Immunex-pakettjét ugyanilyen konstrukcióban veszi meg az Amgen, így az AHP-nek az új társaságban 8 százalékos tulajdoni hányada lesz. Ha a szektor eddigi legnagyobb felvásárlása sikerrel jár, 72 milliárd dollár piaci értékű csoport jön létre, melynek jövőre 5,5 milliárd dollár árbevétele és 1,5 milliárd dollár nettó nyeresége lesz. Az Amgen a felvásárlástól azt várja, hogy a következő öt évben az árbevétel éves növekedési üteme az eddig jellemző valamivel több mint 20 százalékról jóval 30 százalék fölé gyorsul. A remények szerint a szinergiákból 2003-ra több mint 200 millió, 2004-ben pedig már legalább 250 millió dollár költségmegtakarítás származik, ami a teljes működési költség 5 százalékával egyenlő - írja a Dow Jones. Az akvizícióval a Reuters szerint megerősödik az Amgen kutatási részlege, de ugyanilyen fontos, hogy hozzájut a rivális végső kísérleti fázisban lévő - elsősorban az asztma és a rák kezelésére szolgáló - szereihez, valamint sikertermékéhez, a reumatikus ízületi gyulladás elleni Enbrelhez. B. P. A.
A SAS karmai közé került a Braathens
A SAS 98 százalékos részesedést szerzett a Braathens norvég légitársaságban, miután a tulajdonosk ilyen arányban fogadták el a részvényenként 35 norvég koronás ajánlatot, ami összesen 869 millió koronának (98 millió dollár) felel meg. A veszteséges Braathens megszerzése elsősorban a belföldi járatok miatt érdekelte a SAS-t. A Braathens részvényeinek árfolyama jelenleg a pénteki záráshoz képest 0,1 koronával 26,8 koronára süllyedt.
Akvizíciós hadjáratba kezd az E.ON
A német E.ON közműcsoport a világ egyik vezető energetikai csoportjává kíván válni, és ennek jegyében a következő három évben mintegy 29 milliárd eurót szándékozik költeni vállalatfelvásárlásokra, közel kétszer annyit, mint amennyit még tavaly tervezett. Az összeg több mint felét külföldi akvizíciókra fordítják. (Részletek a NAPI Gazdaságban)
Akvizíciós hadjáratba kezd az E.ON
A német E.ON közműcsoport a világ egyik vezető energetikai csoportjává kíván válni, és ennek jegyében a következő három évben mintegy 29 milliárd eurót szándékozik költeni vállalatfelvásárlásokra, közel kétszer annyit, mint amennyit még tavaly tervezett. Az összeg több mint felét külföldi akvizíciókra fordítják.