Idén is elindítják a Z-szakokat az egyetemek
Először 2022-ben hirdettek és indítottak az egyetemek Z-szakként emlegetett természettudomány-környezettan tanári képzést, idén hat egyetem próbálkozik az új tanári szakkal.
Idén is elindítják a Z-szakokat az egyetemek
Először 2022-ben hirdettek és indítottak az egyetemek Z-szakként emlegetett természettudomány-környezettan tanári képzést, idén hat egyetem próbálkozik az új tanári szakkal.
ELTE: Az adjunktusok a nemzet napszámosai
Az ELTE közel 650 dolgozója írt közös állásfoglalást az egyetem vezetésének, amiben azt követelték, hogy emeljék az alapbéreket, azok ugyanis nemcsak európai vagy közép-európai, de magyarországi összehasonlításban is extrém alacsonyak.
Csapdahelyzetet teremhet az új felvételi eljárás
Február 15-ig adhatják be jelentkezésüket a felsőoktatásba készülő diákok, a ponthatárokat a tervek szerint július 26-án hirdetik majd ki. Megkérdeztünk néhány egyetemet, hogyan változik náluk a felvételi eljárás 2023-ban. A felsőoktatási törvény szerint jelentősebb változások majd 2024-től várhatók.
A Magyar Rektori Konferencia is kiáll a diákok mellett Erasmus-ügyben
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) tagjai is úgy vélik, hogy minden egyetemi polgárnak biztosítani kell a jogot a részvételhez az EU mobilitási programjaiban.
Hankó Balázs: Két lépésben alakul át az egyetemi felvételi eljárás
2023-tól több ponton is változik a felsőoktatási felvételi, eltörölték a kötelező emelt szintű érettségit és a központi minimumponthatár is, erről a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára beszélt egy rádióinterjúban.