Felfestettek pár biciklijelet, ennyiből letudták a 100 milliós bringaútépítést
Alig egy-két helyen javították ki az aszfalt hibáit, hogy aztán felfessék a kerékpársávot a kátyús útszélre Balinkán.
Felfestettek pár biciklijelet, ennyiből letudták a 100 milliós bringaútépítést
Alig egy-két helyen javították ki az aszfalt hibáit, hogy aztán felfessék a kerékpársávot a kátyús útszélre Balinkán.
A 16 214 kilométernyi borzalmas vidéki útból 430-at újítanak fel idén
A kormány azt tervezi, hogy 2024-ig 3200 milliárd forintot költ el a vidéki úthálózat fejlesztésére. Idén a Modern Falu Program révén várják, hogy 163 településen 430 kilométernyi utat újítanak meg - hangzik a kormány válasza, csak épp a Magyar Közút besorolása szerint 16 ezer kilométernél is több szakasszal van baj.
Új futópályák épülnek - itt a lista
Tizenkét futópálya épülhet az ország tizenegy városában annak a szakmai programnak a keretében, amelyet szerdán jelentett be Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos - írja az MTI.
Jókora fejlesztést hajt végre a Bridgestone itthon
A Bridgestone EMEA 36 millió eurós beruházással valósítja meg 2023-ig nyolc európai gyárának okostechnológiai átállását. Ebben komoly szerepe lesz a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft.-nek, ahol a már digitalizált abroncsgyártás mellett a következő időszakban a gyártás teljes folyamata átalakul - írja a cég a közleményében.
A magyar cégeknek drága a robotizáció, egyre jobban lemaradnak
A magyar vállalkozások digitális felzárkózását, korszerű technológiák és alkalmazások használatát sürgették közös sajtótájékoztatójukon Budapesten a Cloudera, a Dell Technologies és a Reach képviselői - adta hírül az MTI.