Észak-Korea tagadja, hogy fegyvert adna el Oroszországnak
Észak-Korea soha nem adott el fegyvereket Oroszországnak, és nem is tervezi ezt - állítja az ázsiai diktatúra védelmi minisztériuma.
Észak-Korea tagadja, hogy fegyvert adna el Oroszországnak
Észak-Korea soha nem adott el fegyvereket Oroszországnak, és nem is tervezi ezt - állítja az ázsiai diktatúra védelmi minisztériuma.
Berlinből Athén, onnan pedig Ukrajna kap harci járműveket
A németek a görögöknek adják a páncélozott járműveiket, amiért a görögök a sajátjukat az ukránoknak adják, akik ennek azért örőlnek majd, mert ez egy általuk jól ismert szovjet fegyverrendszer - írta meg az MTI.
Oroszország Észak-Koreához fordul
Az orosz hadsereg – az exportellenőrzés és a szankciók miatt – súlyos ellátási gondokkal küzd, ezért Észak-Koreától vesz fegyvereket.
Behúztak egy jó üzletet a lengyelek a háborúnak köszönhetően
Észtország hordozható légvédelmi rendszereket vásárol Lengyelországtól, miután a fegyver az ukrán katonák kezében éles harci körülmények között bizonyította, hogy megbízható, hatásos katonai eszköz.
Megkapták az ukránok a rettentő amerikai Excalibur ágyút
Nyilvánosságra került egy lista, amelyből kiderül, milyen fegyvereket adott át az Egyesült Államok Ukrajnának az egyik támogatási csomagban. E szerint kaptak Excalibur névre keresztelt precíziós ágyúlövedékeket is, ami eléggé rossz hír az orosz inváziós erőknek. Oroszország is fogytán van a tüzérségi lövedékekből és rakétákból, amiket Észak-Koreából pótolna.