Egy ismeretlen lövöldözni kezdett szombaton a dél-kaliforniai Poway zsinagógájában, legalább négyen megsebesültek, egy embert őrizetbe vettek - közölték a helyi hatóságok - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielAz Egyesült Államok 22 tagállamában diagnosztizáltak kanyarós megbetegedéseket - jelentette be szerdán este Alex Azar egészségügyi miniszter Washingtonban az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielNouriel Roubini szerint a befektetők és a piac túlságosan is elbizakodottá vált, és az év hátralévő része sokkal göröngyösebb lesz a tőzsdéken és a tőkepiacokon, mint az eddigi. Nyolc okot sorolt fel, ami megalapozhat egy komolyabb zuhanást.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz Egyesült Királyságot leírták az USA-ban, miután úgy látják, hogy teljesen lefoglalja a brexit, s ezért nem lehet rá építeni a nemzetközi politikában - állítja Franciaország távozóban lévő amerikai nagykövete. Eközben a szigetországban a miniszterelnök negyedszer is bevinné brexitmegálapodását a parlament elé.
Szerző(k): Komócsin SándorA Fed illetékeseinek nyilatkozta szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő szervezet a jövőben várhatóan sokkal több államkötvényt vesz majd pénzpiaci műveletei során, mint tette azt a válság előtt. A jelek szerint megint beindul a pénznyomda az Egyesült Államokban.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásSzerény, mérsékelt ütemben nőtt az amerikai gazdaság a március elejétől április közepéig tartó időszakban - áll az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán közzétett jelentésében, írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaJóváhagyták az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi tárgyalások megkezdését a feszültség enyhítése érdekében hétfőn az uniós tagállamok kormányai.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz amerikai pénzügyminisztérium büntetőintézkedéseket hozott egy libanoni pénzmosó hálózat ellen, amely az Egyesült Államok által terrorszervezetnek nyilvánított libanoni Hezbollah szervezetet segítette - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel