Többezer dolgozóját rúgja ki a Microsoft
A világ minden pontján számíthatnak a dolgozók az elbocsátásokra. A leépítés főleg a vezetői szinteket érinti.
Többezer dolgozóját rúgja ki a Microsoft
A világ minden pontján számíthatnak a dolgozók az elbocsátásokra. A leépítés főleg a vezetői szinteket érinti.
Hurrikánok, háborúk: elképesztően sokan kényszerültek távozni az otthonaikból
Hat év alatt megkétszereződött azoknak a száma, akiknek természeti katasztrófák vagy fegyveres konfliktusok miatt el kellett hagyniuk tavaly az otthonaikat és saját országukban másutt kerestek menedéket.
Ezermilliárd dollárnyi befektetést szeretne a szaúdiaktól Trump, beizzította körútját az arab világban
A billió dolláros megállapodásra összpontosító amerikai elnök mellett Elon Musk, valamint pénzügyminisztere, Scott Bessent és Szaúd-Arábia koronahercege, Mohammed bin Szalmán is ott volt a rijádi befektetési fórumon.
Trump: Az Európai Unióval kereskedni piszkosabb, mint Kínával
A kínainál is keményebb kereskedelmi tárgyalásokra készül az Európai Unióval az amerikai elnök.
Ezt alaposan benézte Elon Musk: milliárdos értékben porosodnak a raktáraiban a Cybertruckok
Nagy reményeket fűzött a Tesla a szögletes elektromos pickuphoz, a kereslet hiánya miatt azonban többezer eladatlan Cybertruck áll készleten, több mint 140 milliárd forint értékben.