Egyre elkeserítőbb a helyzet: vesztükbe rohannak a diákok
Nincs állóképességük a diákoknak, mondta lapunknak egy testnevelőtanár. A NETFIT-teszt adatai is azt tükrözik, hogy minden negyedik gyermek túlsúlyos és már futni sem tudnak a diákok.

Olyan adatot közöltek a magyar egészségügyről, hogy kétszer meg kell nézni, igaz-e
Friss statisztikai adatok szerint százezer lakosra 17 frissen végzett orvos jut, ezzel az adattal a mezőny első harmadában szereplünk.
Családok tízezreit érinti ez a betegség - Főleg a lányos szülőknek kell figyelni
A gerincferdülés négyszer gyakoribb a lányoknál, mint a fiú gyermekeknél, mondta Cs. Frank László gyermek ortopéd orvos. Fontos a korai diagnózis, amiben az iskolaorvosok, az edzők és a védőnők is segíthetnek.
Iszonyú nehéz hetek jönnek több millió magyar számára
Augusztusban kezdődik a parlagfűszezon, ami akár október végéig is tarthat. Magyarországon több mint 2 millióan szenvednek pollenallergiától, így ez már népbetegségnek számít.
Richter-vezér: szerencsések vagyunk, de volt, amit el kellett engednünk
Az idei év első hat hónapjában a várakozások feletti eredményt ért el a magyar gyógyszercég. Orbán Gábor azt mondta, egy készítményük több indikációban hamarosan megkaphatja az Európai Gyógyszerügynökség engedélyét.