A mozgásszegény életmód naponta 37 magyar halálát okozza, mondta Révész Máriusz egy egészségügyi konferencián. Az a terv, hogy néhány éven belül, amikor egy orvos felírja a mozgást receptre, akkor az egészségbiztosító a kondibérlet költségéhez ugyanúgy járuljon hozzá, mint a gyógyszer költségéhez.
Szerző(k): Koncsek RitaA Debreceni Egyetem területén a csarnoképület elkészült, de a vakcinagyártás elindítása már kétéves csúszásban van.
Szerző(k): K. R.A fiatalok 60 százaléka már rövidlátó, míg 1960-ban csak 7 százalék volt szemüveges. Ma számos lehetőség van a szemromlás késleltetésére, speciális szemcsepp és lencse is lassíthatja a folyamatot.
Szerző(k): Koncsek RitaNem vagyunk rendben lelkileg sem, ezt mutatják a statisztikai adatok. Mára a depresszió lett a második leggyakoribb tartós munkaképesség-csökkenést okozó betegség, mondta Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet igazgatója lapunknak.
Szerző(k): Koncsek RitaOmlásveszély az egész épületben, összetákolt megoldással, kókányolással helyén tartott korlát, szétmálló vakolat és gyomnövények a harmadik emeleti erkélyen – ezek jellemzik az egyik fővárosi centrumkórház szülészeti osztályának épületét 2024-ben.
Szerző(k): Károly GáborA 77 Elektronika Csoport egy kétmillió dolláros beruházás keretében megvalósította az elő magyar gépipari beruházást a távol-keleti országban.
Szerző(k): K. R.A gyermekorvosok szerint míg egy felnőttnél évente négy-öt nátha tekinthető normálisnak a gyerekeknél akár a tizenkét megbetegedés sem egyedi. Egy nátha leküzdése pedig akár 15 ezer forintba is kerülhet.
Szerző(k): K. R.Hiába vette át az állam a meddőségi kezeléseket, egyelőre az eredmények elmaradnak a várttól.
Szerző(k): K. R.Egy év alatt kilencezerrel csökkent a várólistákra feliratkozott betegek száma, manapság 31,4 ezer páciens vár valamilyen műtétre az egészségbiztosító adatai szerint. A legtöbben térdprotézist szeretnének.
Szerző(k): Koncsek Rita