Nemzeti dohányboltok: heteken belül jöhet a drágulás
Akár napi félmillió forintos forgalmat is elérhetnek a júliusban indult dohányboltok.
Nemzeti dohányboltok: heteken belül jöhet a drágulás
Akár napi félmillió forintos forgalmat is elérhetnek a júliusban indult dohányboltok.
Kétszáz trafikos árulna lottót
Eddig mindössze kétszáz trafikos adott be kérelmet a Szerencsejáték Zrt.-hez, hogy a trafiktörvény értelmében sorsjegyet és lottószelvényt is árusíthasson július 1-jétől nyíló nemzeti dohányboltjában - írta a Népszabadság szerdán.
Fizethetnek a trafiktörvény miatt tiltakozó képviselők
Újabb három képviselőt sújtott pénzbírsággal az Országgyűlés: Kövér László házelnök javaslatára a jobbikos Novák Elődre 50 ezer, a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizáló független Dorosz Dávidra és Szabó Rebekára pedig 70-70 ezer forintos büntetést szabtak ki. Erről kormánypárti szavazatokkal hétfőn döntött a Ház. Novák Elődöt feltehetően a szocionista szó használatáért büntették meg, a PM két képviselőjét pedig azért, mert a trafiktörvény módosítása után egy Itt Nemzeti Dohánymaffia működik feliratú táblát vittek az ülésterem közepére.
Szétbontják a népszerű plázát a Nemzeti Dohánybolt miatt
Nemzeti Dohánybolt nyílik a budai Mammut bevásárlóközpont 2-es jelzésű blokkjában. A törvényt ismerve ehhez azonban komoly átalakításokra lesz szükség.
Eltűnik egy cigarettamárka Magyarországról
Rárepülnek a nyertes trafikosokra a multik is, függetlenül attól, hogy az árbevételüknek mekkora részét teszi ki a cigarettaértékesítés - írta a Hvg.hu. Gondban lehetnek a saját márkás termékek is: a Lidl cigije például áldozatul esik az államosításnak.