Koronavírus: Bolsonaro megint ostobaságot mondott
Jair Bolsonaro brazil elnök összefüggésbe hozta a koronavírus elleni vakcinákat az AIDS-szel, amivel a szenátusi vizsgálóbizottság szerint emberiesség elleni bűncselekményt követett el.
Koronavírus: Bolsonaro megint ostobaságot mondott
Jair Bolsonaro brazil elnök összefüggésbe hozta a koronavírus elleni vakcinákat az AIDS-szel, amivel a szenátusi vizsgálóbizottság szerint emberiesség elleni bűncselekményt követett el.
Koronavírus: megérkeztek a friss nemzetközi adatok
A világon 264 924 275 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 242 933 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint.
Koronavírus: Bécsben már az iskolában is oltják az alsósokat
Egy héttel azután, hogy az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyta a Pfizer/Biontech koronavírus elleni vakcináját az 5-11 éves korosztály számára, Bécs már meg is kezdte az alsósok iskolai oltását. Ebből a korosztályból eddig 17 800 gyerek kapta meg az első dózist - közölte a város kereskedelmi irodája.
A MOK megnézte, mekkora az intenzívre kerülő covidosok oltottsága
Több intenzív osztály összesített adata alapján az egy napon kezelt 125 beteg közül 87 fő volt oltatlan, 31 fő négy hónapnál régebben kapta az oltást, 7 fő 4 hónapnál kevesebb ideje vette fel az oltást, de közülük csak 2 beteget oltottak 3 adag vakcinával - derül ki a Magyar Orvosi Kamara friss "Frissítsd az oltásodat, hogy ne kerülj kórházba!" című bejegyzéséből.
Magas minőségű járóbetegellátás akár napi egy ebéd áráért (x)
Magas minőségű járóbetegellátás akár napi egy ebéd áráért. A Wáberer Medical Center első 3 évéről és jövőbeni terveiről kérdeztük az alapítót.