Október 11-én olyat láthatunk Budapesten, amire még nem volt példa: a város egyik, ha nem a legikonikusabb jelképe, a Szabadság-szobor életre kel a technológia segítségével.
Szerző(k): L. K.Az új budapesti ügyeleti rendszer első három napján összesen csak 259 beteget kellett ellátásban részesíteni, ez a szám bőven elmarad attól, mint amire számítottak. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője, Győrfi Pál viszont hangsúlyozta, hogy ebből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, mert a betegeknek meg kell szokniuk az új, 1830-as hívószámot. Kérdés, mit hoz az első hétvége, illetve a rendszer ismertebbé válása.
Szerző(k): L. K.Elszállították a második világháborús légibombát Ferencvárosból.
Szerző(k): K. G.Az árvíz miatt elhalasztott autómentes hétvégét szombaton és vasárnap pótolják be a fővárosban.
Szerző(k): T. E.Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy Szlovákia fogja biztosítani az evakuációs légi járatot Bejrútból.
Szerző(k): Gulyas ÁbelMegérkezett a fővárosba az új, az eddigieknél modernebb, energihatékonyabb, alacsonypadlós és légkondicionált 51 darabos CAF-flotta első járműve.
Szerző(k): T. E.Elsőként a főpolgármester tett esküt, majd őt követték a képviselők.
Szerző(k): EconomxAz állam elvette a fővárostól egyik legfontosabb utcáját. Megtudtuk, hogy mi áll a háttérben.
Szerző(k): Hercsel Adél, T. E.Belgrád és Szabadka között, a Budapest-Belgrád vasútvonal teljes szerbiai szakaszán november 24-én indulhat a közlekedés, egy évvel a tervezett határidő előtt átadják a vasútvonalat – közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök csütörtökön Szabadkán, ahova az Újvidékről közlekedő tesztvonattal érkezett.
Szerző(k): L. K.