Az eset néhány nappal ezelőtt történt, a férfi holttestét a Mammut bevásárlóközpont előtti területen találták meg.
Szerző(k): Z. B.A Wizz Air félmaratonja miatt ismét forgalomkorlátozások lesznek a főváros valamennyi kerületében.
Szerző(k): Z. B.A Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a MÁV-HÉV Zrt. a csütörtökön tartott közös sajtótájékoztatóján közölték, hogy eddig eredményesen zajlott a H8-as és H9-es HÉV-ek ellenőrzése, amit a bejelentések számának minimalizálódása is mutat. Bejelentették, hogy mától a testkamera is része a rendőrök felszerelésének.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya a vasúti közlekedés veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt, szakértők bevonásával folytat nyomozást, miután vasárnap este kisiklott a Budapestre tartó Claudiopolis InterCity a Keleti pályaudvarhoz vezető pályaszakaszon.
Szerző(k): L. K.A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) ezúttal a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóság nyomozóival közösen csapott le. A gyanú szerint a taxisok nemcsak kisajátították maguknak az egyes drosztokat, de mindemellett feketén is dolgoztak.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraEljárást folytat a Budapesti Rendőr-főkapitányság XX-XXIII. Kerületi Rendőrkapitánysága az ismeretlen helyen tartózkodó M. A. Leila ügyében.
Szerző(k): Z. B.Július óta több mint háromezer embert igazoltattak és 140-et állítottak elő a gödöllői HÉV Budapesti szakaszán a fővárosi rendőrök.
Szerző(k): Kiffer AnnaA mintegy száz rendőr bevetésével tartott razzián 29 ember ellen intézkedtek.
Szerző(k): T. E.A cégnél dolgozó 46 éves futár megegyezett három társával abban, hogy a munkáltatójánál egy zárt szekrényben összegyűjtött, a kiszállításokért kapott vételárat közösen megszerzik.
Szerző(k): Horváth Tibor