Skóciában kevesebben mentek el szavazni, mint a 2014-es referendumon, amelynek az volt a tétje, hogy 300 éves házasság után kilépjenek Nagy-Britanniából. Ugyanakkor döntésük egyértelműen szembe ment az angolok akaratával.
Szerző(k): EconomxA bizonytalan időkben menedékvalutának számító jenhez képest gyengült legnagyobb mértékben a forint pénteken délelőtt, miután a várakozásokkal ellentétben a Nagy-Britannia uniós tagságáról kiírt népszavazáson győzött a kilépést szorgalmazók tábora.
Szerző(k): MTI-EcoA Magyar Nemzeti Bank (MNB) felkészült Nagy-Britannia európai uniós tagságáról tartott népszavazás mindkét kimenetére, így a Brexitre is - mondta Palotai Dániel, az MNB vezető közgazdásza, ügyvezető igazgató.
Szerző(k): MTI-EcoMiután a britek kiszavazták magukat az EU-ból, magyar idő szerint délelőtt 9 órakor felszólalt a brit miniszterelnök, David Cameron, aki bejelentette, hogy ezek után ő távozik, de csak októberben.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaRöviddel a nyitás után 6 százalékos mínuszba került a BUX-index.
Szerző(k): MTI-EcoZuhanással nyitottak a vezető európai értéktőzsdék pénteken, és jelentősen csökkent a kőolaj, illetve az ipari nyersanyagok ára, miután a kilépést pártoló tábor nyerte meg a brit EU-tagságról tartott népszavazást.
Szerző(k): MTI-EcoRöviddel azután, hogy már biztos a britek távozása az EU-ból, a világ egyik vezető hitelminősítője, a Standard & Poor\'s jelezte: nem tartható Nagy-Britannia jelenlegi adósi besorolása.
Szerző(k): MTI-EcoA Brexit szavazatok győzelme elindította a lavinát: a font hatalmasat esett a dollárral szemben és sorra jelentik be a válságtanácskozások időpontjait. A brit jegybank is kiadott egy közleményt, amelyben a piacokat próbálják hűteni.
Szerző(k): Economx