A magyarországi árukereskedelem volumene 2017-ben várhatóan 3,8 százalékkal nő. Az import 4,4 százalékos növekedése mellett az exportbővülés 3,2 százalékos lehet, és továbbra is a közúti szállítás dominál. A hazai szállítmányozási szektor kifejezetten koncentrált - és ebben nem várható változás 2018-ban sem. A szektor számára a legnagyobb kihívást a régiós szinten egyik legmagasabb üzemanyagköltség, illetve az egyre jelentősebb munkaerőhiány jelenti - véli az Euler Hermes legújabb elemzése.
Szerző(k): Domokos LászlóA téli ünnepi szezonban jellemzően megnő az otthonnal kapcsolatos káresemények száma. A karácsonyfa és az adventi koszorúk okozta tűzesetek ugyan csökkenő tendenciát mutatnak, a konyha azonban fokozottan veszélyes hellyé válik – hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Szerző(k): Domokos LászlóAz Aegon ma már nem csak lakossági biztosító, tudatosan nyitott a vállalati biztosítások felé is, itt három év múlva a 8 százalék körüli piaci rész elérése a cél - mondta lapunknak Dénes Attila, az Aegon Magyarország vállalati-, utas- és viszontbiztosítási igazgatója. Várakozása szerint nemsokára a kiber terület is olyan gyakran bekerülhet majd a biztosítási szerződésekbe, mint ma a vihar vagy a csőtörés. A kkv-k körében lehet még sok új ügyfelet találni, mivel ezek a biztosításokkal való lefedettsége kisebb vagy kevésbé megfelelő a nagyvállalatokhoz képest.
Szerző(k): Domokos LászlóA leggyakrabban előforduló lakásbiztosítási kárkifizetések közül a vezetékes vízkár okozta károk pótlására átlagosan 49 ezer forint, a tűz és robbanáskor keletkezett károkra átlagosan 569 ezer forint, a villámcsapás kapcsán tett bejelentésekre átlagosan 214 forintot fizette a Genertel. A biztosító statisztikájából kiderült az is, hogy családi házak esetében a kárkifizetések összege közel négyszerese a lakásoknál kifizetett összegeknek.
Szerző(k): Domokos LászlóBizonyára nem véletlen, hogy a jövő márciusi elnökválasztás előtt jelentek meg azok az számok, amelyekből kiderül, hogy Vlagyimir Putyin legutóbbi elnöki ciklusa alatt jóval kevesebb orosz katona vesztette életét, mint korábban. Erre a biztosítási adatokból lehet következtetni.
Szerző(k): Komócsin SándorA nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek adategyeztetésére irányuló eljárása továbbfolytatódik 2018-ban is. A korhatárhoz közeledők egyre többen kapják kézhez a nyugdíjbiztosítótól az adataikat tartalmazó értesítést. Sok kérdés merül fel az eljárással kapcsolatos tudnivalókkal, teendőkkel összefüggésben - írja elemzésében az Adó.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Union Biztosító becslése szerint az adókedvezményes nyugdíjbiztosítások száma az idei év végére elérheti a 250 ezret, ez azt jelenti, hogy 2016 év végéhez képest harmadával többen vennék igénybe ezt a már közel négy éve elérhető termékkört - adta hírül a biztosít.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA most kezdődő síszezonban a mentési és ellátási költségek fedezete miatt átlagosan 800 forint körüli napi díjjal kell számolnia az utasbiztosítást kötőknek azzal szemben, hogy a nyaralások idején egy európai útra átlagosan naponta 510, míg nem európai útra 770 forintos átlagos utasbiztosítási díjat költöttek - közölte a Netrisk.hu az MTI-vel.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan